Vadászgéptender: az F-16-osok mellett voksolhatnak

Vágólapra másolva!
A vadászgéptenderbe utolsóként "beszálló" belgák ajánlata magyar cégekkel való együttműködést is tartalmaz - értesült a Magyar Hírlap megbízható forrásból. Emiatt az amerikaiak is módosíthatják ajánlatukat, bár erről a nagykövetség éppen ellenkezőleg nyilatkozott. Kormány közeli forrásból úgy tudja a lap, a nemzetbiztonsági kabinet hétfői ülésén első körben valószínűleg csak azt döntik el, melyik géptípust részesítik előnyben.
Vágólapra másolva!

Végéhez közeledik a magyar légierő korszerűsítésére kiírt tender első szakasza. Az amerikaiak november 1-jéig hosszabbították meg ajánlatuk határidejét.
Az előzetes belga ajánlat csaknem húsz százalékkal kedvezőbb, mint az amerikaiaké. Elképzelhető, a nemzetbiztonsági kabinet hétfői ülésén még csak részdöntés születik. Politikai körökből származó információk szerint már eldőlt: F-16-osok váltják fel a magyar légierő MiG-29-eseit, az azonban, hogy melyik ország ajánlatát fogadják el, még további mérlegelés kérdése.
A magyar kormányzat az eredeti árajánlathoz képest a gépek felújítási költségeinek mérséklését szorgalmazza. Információink szerint már megérkezett a tenderbe utolsóként "beszálló" belgák ellentételezési ajánlata is, ebben magyar vállalatokkal való együttműködést helyeznek kilátásba. Erre válaszként a legnagyobb NATO- ország is módosíthatja ajánlatát, bár a nagykövetség erről másképp nyilatkozott a hétvégén az egyik magántévében.
A Magyra Hírlap más forrásból úgy értesült: elsősorban a bérleti konstrukciót tennék kedvezőbbé: eszerint 5+5 év helyett 5+10 év alatt kell a repülőgépek bérleti díját kifizetni. Elképzelhető, hogy a felújításokat a tengerentúlon végzik el. Emellett várhatóan az ellentételezést is mintegy 20 százalékkal megemelik. Utóbbit a repülőgépeket gyártó Lockheed Martin ajánlhatja fel. A pluszforrásból zöldmezős beruházást, haditechnikai kutatóközpontok fejlesztését tervezik.
A kormány idén szeretne megállapodni a győztessel, így az első gépek 2003-ban érkezhetnek meg Kecskemétre; ám a rendszerbe állítás legalább 2-3 évet igényel.
A "pályázatok" szerint a tengerentúlról két tucat 15 évnél idősebb felújítás és korszerűsítés előtt álló F-16-os (A és B változat) érkezne négy, alkatrésznek felhasználható géppel kiegészítve. A Magyar Hírlap információi szerint az amerikaiak szinte jelképes, 4,4 milliárd dollár bérleti díjat kérnének a gépekért, melyek rendszerbe állítási költsége 100 százalékos ellentételezési ajánlat mellett elérheti a 230 milliárd forintot. Svédország ugyancsak két tucat 4-5 éves JAS 39 Gripent ajánl bérletre; 150 százalékos ellentételezést kínálnak ugyan, de a hadrendbe állítás költségei elérik a 230 milliárd forintot.
Szintén F-16-osokat kínál Ankara, ám azok modernebb, C/D típusát. Belgium 18 tíz évesnél idősebb, korszerűsítés előtt álló F-16 A típust adna át. Ezek hadrendbe állítási költsége 150-170 milliárd forint között mozog.

Locsmándi Andrea