Sándor István feloldaná aktái titkosítását

Vágólapra másolva!
Védője szerint nem állnak fenn az államtitoknak nyilvánítás feltételei a Sándor István volt felderítő tiszt ellen folyó büntetőeljárásban. A Papa és védője az adatvédelmi biztoshoz fordul, azonban ha ott nem járnak sikerrel, bíróságra viszik az ügyet.
Vágólapra másolva!

Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes az adatvédelmi biztosnál hétfőn kezdeményezi, hogy szüntessék meg az ellene folyó büntetőeljárás iratainak 85 évre szóló titkosítását - közölte Hegedűs László ügyvéd, Sándor István védője.

Sándor Istvánt, aki a kilencvenes évek közepén az azóta megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság felderítő tisztje volt, hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával vették őrizetbe tavaly októberben, egy nappal azelőtt, hogy az országgyűlés olajbizottsága meghallgathatta volna. Áprilisban szabadlábra helyezték, és benyújtották ellene a vádemelési javaslatot. Vádemelésről mindeddig nem érkezett hír, azonban a büntetőeljárás aktáit a közelmúltban 85 évre titkosították a hatóságok.

"Miután megítélésünk szerint nem történt bűncselekmény, és az államtitokká nyilvánítás feltételei sem állnak fenn, azt kérjük az adatvédelmi biztostól, szüntesse meg a titkosítást" - mondta Hegedűs László. A volt felderítő tiszt és védője a bíróság elé viszi az ügyet, ha az adatvédelmi biztoshoz intézett beadvány nem vezet eredményre.

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 26. paragrafusa úgy szól: Ha az adatvédelmi biztos eljárása során az adat minősítését - a nemzetközi szerződés alapján keletkezett minősített adatok kivételével - indokolatlannak tartja, a minősítőt annak megváltoztatására vagy a minősítés megszüntetésére szólíthatja fel. A felszólítás megalapozatlanságának megállapítása iránt a minősítő 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben zárt tárgyaláson soron kívül jár el.

A Sándor István ellen a Nógrád Megyei Főügyészségen hamis vád miatt folyó másik eljárásban az ügyvéd panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. A védő szerint abban az ügyben hiányoznak a hamis vád bűntette miatt lefolytatandó büntetőeljárás feltételei.

Korábban:

85 évig titkosak a Papa aktái
2001. augusztus 23.

A Papa a belügyminisztert vádolja
2001. március 20.