[origo] itthon

100
90

Megszüntették a nyomozást Schlecht Csaba ellen

MTI|2001. 09. 11., 19:08|
Megszüntette a nyomozást Schlecht Csaba és ismeretlen társai ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A közlés szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt Schlecht Csaba és ismeretlen társai, csődbűntett és adócsalás alapos gyanúja miatt Schlecht Csaba ellen folytatott nyomozást. A büntetőeljárás eredményeképpen a rendőrség megállapította, hogy egy ismeretlen személy Kaya Ibrahim adatainak és nevének felhasználásával 13 gazdasági társaságban szerzett tulajdon- és irányítási jogot, majd miután a cégek bejelentett székhelyükről eltávoztak, nem teljesítettek adatszolgáltatási kötelezettséget, és tartozásaik behajthatatlanná váltak.

A rendőrség a nyomozást annak érdekében is kiterjesztette, hogy megállapítsa, milyen más, a gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő, pénzügyi, illetve vagyon elleni bűncselekmények húzódhatnak meg az érintett gazdasági társaságok üzletrészeinek eladása mögött.

A cégiratokból nem követhető az eladott cégek gazdasági tevékenysége; az adóhatóságtól érkezett adatok szerint az érintett társaságok többségének volt adótartozása, de ezek a társaságok folyószámláján szereplő önadózási bevallások hátralék összegei. Az APEH szerint a Centum Kft.-nek 88.509.894 forint tartozása van nyilvántartva, melyből a büntetőjogilag értékelhető összeg 26.009.836 forint. Kaya Ibrahim nem szerepel az adóhatóság által nyilvántartott társaságokban.

Schlecht Csaba tanúkihallgatása során elmondta, hogy a cégek üzletrészeit tőle egy számára ismeretlen, magát Kaya Ibrahim nevére kiállított útlevéllel igazoló személy vásárolta meg. Schlecht Csaba azt is elmondta, hogy egy általa ismeretlen személy jelent meg nála, akinek a társaságában lévő személy Kaya Ibrahimként mutatkozott be. Az Interpool tagállamokon keresztül a BRFK megállapította, hogy Kaya Ibrahim létező személy, Németországban él. Tanúkénti kihallgatása során elmondta, hogy Magyarországon csak átutazóban járt, magyar céget nem vásárolt, Schlecht Csabát nem ismeri. Írásszakértői vélemény szerint - melyet a szakértő csak valószínűsíthető fokozatban terjesztett elő - a kérdéses adásvételi szerződéseken szereplő "Kaya" aláírások a "bizonyossággal határos valószínűséggel" Kaya Ibrahim kezétől származnak.

A közlemény leszögezi: nem bizonyítható, történt-e közokirat-hamisítás, illetve ha igen, ki követte el azt.

- A rendelkezésre álló adatok alapján az érintett cégek tekintetében - a Centum Kft.-t kivéve – büntetőjogilag értékelhető körülményeket, vagyis valamely bűncselekmény összes törvényi tényállás elemét megállapítani nem leheOtett - olvasható a közleményben.

A Centum Kft.-vel kapcsolatban a rendelkezésre álló adatok alapján Schlecht Csabával szemben csődbűntett, illetve adócsalás bűntette volt megállapítható, ezért sor került gyanúsítotti kihallgatására; a Centum Kft. a gyanúsítás alapját képező cselekmények elkövetésekor nem rendelkezett vagyonnal, pedig a csődbűntett és az adócsalás törvényi feltétele, hogy a gazdálkodó szervezetnek legyen vagyona.

A nyomozást megszüntető határozattal a felügyeletet gyakorló ügyészi szervezet egyetértett. Ha az elévülési időn belül az üggyel kapcsolatban újabb érdemi adat merül fel, úgy a nyomozás folytatására a rendőrség intézkedik.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Máthé Zoltán Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »