A vád szerint Sándor István nagy összegű kenőpénzeket fogadott el

Vágólapra másolva!
A Sándor István ügyében hétfőn született szigorúan titkos vádirat szerint a volt alezredes nagy összegeket fogadott el a gyanúsítottaktól az általa vezetett nyomozások során. A vád szerint a Papa fedőnevéről ismertté vált volt rendőr alezredes az egyik gyanúsítottal még közös céget is alapított, hogy elkerüljék a letartóztatást.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség hétfőn vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori alezredesének ügyében. Sándort kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, egy esetben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettével, valamint hamis tanúzás bűntettére való felbujtással vádolják.

A szigorúan titkos vádirat részleteiről az [origo] megtudta, hogy a kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének vádja azért merült föl, mert az egykori alezredes egy rablási- és emberölési bűnügyben bizonyítékok eltitkolásával állítólag megakadályozta a nyomozás sikeres lefolytatását. A későbbiekben a bűnügy egyik szereplőjével - aki jelenleg Sándor vádlottársa - közös céget alapított, és az illetőtől több százezer forintot is felvett a társaság vagyoni ügyeinek rendezéséhez.

A vesztegetés bűntettének vádja arra az ügyre vonatkozik, amelyben Sándor István állítólag félmillió forintot fogadott el egy személytől annak érdekében, hogy az megússza a rendőrségi őrizetbevételt. Az illető egy súlyos közlekedési balesetben volt vétkes.

Egy adócsalás ügyében folytatott nyomozás során pedig hamis tanúskodásra vett rá állítólag valakit annak érdekében, hogy a vizsgált ügy gyanúsítottját letartóztathassák.

Az üggyel összefüggésben öt másik személy ellen is vádat emeltek, köztük egy volt rendőr, Cs. Imre ellen. Őt hivatalos személy által elkövetett szolgálati titoksértéssel és közokirat-hamisítással vádolják. Sándor István, a Papa fedőnevéről ismertté vált volt rendőr alezredes akár 12 évet is kaphat, ha beigazolódnak az ügyészség vádjai. Az ellene folyó eljárás anyagát 85 évre titkosították.