Bíróság előtt a tavaly szétlőtt festmény ügye

Vágólapra másolva!
Kulturális javat képező tárgyat megsemmisítő rongálással vádolja az ügyész a környezetvédelmi tárca volt kabinetvezetőjét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai kutatóházánál szétlőtt festmény ügyében. Keszthelyen tegnap kezdődött meg az ügy bírósági tárgyalása.
Vágólapra másolva!

Emlékezetes, hogy tavaly október 16-án Paroczai Csaba - szakmabeli barátokkal együtt - ünnepséget szervezett Skultéty Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárának születésnapja tiszteletére a kutatóházban. A vádirat szerint a vacsora és italfogyasztás után egy csoport - amelynek tagjait személy szerint kétséget kizáró bizonyossággal nem lehet azonosítani - arról beszélt, hogy nem tetszik nekik a falon lévő festmény, Somogyi Győző alkotása.

A vádlott ittas állapotban, egy eddig ismeretlen társsal együtt az udvari szalonnasütőhöz támasztotta a képet, s több célzott lövést adott le rá engedéllyel tartott önvédelmi fegyveréből. Két lövedék a képkereten hatolt át. A sérült festményt a vádlott a megroncsolt, összetört üvegű keretből később kivette, gépkocsijába tette, majd Budapesten egy szeméttárolóba dobta - áll a vádiratban, amely szerint a festmény tényleges értéke 1,2 millió, eszmei értéke pedig 2 millió forint volt. Paroczai Csaba még az eljárás kezdetekor önként megtérítette a nemzeti parknak a festmény 200 ezer forint leltári értékét.
Az ügyészség kulturális javak körébe tartozó tárgyat megsemmisítő rongálás bűntettével vádolja a volt minisztériumi tisztviselőt. A vádlott nem ismerte el bűnösségét. Az ilyen jellegű, kulturális javat megsemmisítő cselekmény 1-5 évig terjedő börtönnel büntethető.