<P class="MsoNormal"><SPAN lang="HU">Több ügyész, több ügy</SPAN>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Elfogadta és általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága a legfőbb ügyész 1998., 1999. és 2000. évi beszámolóját. A váderedményesség fokozatosan nő, tavaly 96,2 százalékos volt, és az ügyészségekhez beérkező ügyek több mint 98 százalékát 30-60 napon belül lezárják – számolt be a legfőbb ügyész, aki rámutatott arra, hogy noha 1997 óta folyamatosan emelkedik az ügyészi létszám - amely tavaly elérte az 1365-öt -, ennek ellenére az egy ügyészre eső ügyek száma együtt fokozatosan nőtt. A büntetőügyek száma az elmúlt két évben - évente körülbelül 50 ezerrel - csökkent, míg a magánjogi, illetve közigazgatási ügyek száma, valamint az iratforgalom növekedett. Polt Péter reményei szerint még ebben a fél évben kiderül: miként lehet a közösség elleni izgatás és az emberi méltóság megsértése közti jogi űrt betölteni.

MTI