Megtalálták a 100 Folk Celsius ellopott hangszereit

Vágólapra másolva!
Előkerültek a 100 Folk Celsius együttes ellopott, még hiányzó hangszerei és felszerelési tárgyai kedden egy Nyírgelse közeli erdőben. Feltételezések szerint a tárgyak azután kerültek oda, hogy kedd reggel egy napilapban felhívást tettek közzé.
Vágólapra másolva!

Fülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese elmondta: három gitárt, négy hangfalat és három pár csizmát talált meg a rendőrség kedden. A tárgyakra véletlenül bukkant rá egy rendőr, amikor egy helyi méhész kárára elkövetett lopási ügyben nyomozott. A megtalált eszközök teljesen szárazak voltak, így a rendőrség feltételezi, hogy nem sokkal korábban pakolhatták le őket az erdőben, mivel az elmúlt napokban többször is esett az eső a környéken. A tettesek valószínűleg azután döntöttek a tárgyak lepakolásáról, hogy kedden a Kelet-Magyarország című napilapban közzétették a keresett tárgyak képét.

A 100 Folk Celsius együttes teherautóját és az azon tárolt több millió forint értékű felszerelést augusztus 9-én lopta el Budapesten egy azóta őrizetbe vett nyírbátori férfi. A teherautót egy nappal később kiégve megtalálták, később pedig előkerült a felszerelés egy része is. Tegnap a még hiányzó tárgyak is megkerültek.