Másodfokon tárgyalják az ex-miniszter halálos balesetét

Vágólapra másolva!
Másodfokon tárgyalják szerdán a volt közlekedési miniszter, Nógrádi László halálos közlekedési balesetét. Első fokon már fogházbüntetésre ítélték a volt miniszter sofőrjét.
Vágólapra másolva!

A Nógrádi-baleset másodfokú tárgyalására kerül sor szerdán délelőtt a Somogy Megyei Bíróságon - értesült a HavariaPress. Első fokon ez év tavaszán elítélték az ex-miniszter sofőrjét.

A tavaly októberi, tragikus ordacsehi balesetben egy fiatal jegyespár vesztette életét, amikor Trabantjukba belerohant Nógrádi László szolgálati Audija. A sofőrt két év négy hónap fogházra ítélték a Kaposvári Városi Bíróságon gondatlanságból elkövetett, halálos közúti baleset okozása miatt. A bíróság akkori indoka szerint nem volt szükséges az Audi megkülönböztető fény és hangjelzésének használata a késés ellenére sem, a 130-140 km/órával haladó autó pedig vészhelyzetet teremtett. A balesetben egyébként a Trabant vezetője is közrejátszott, mert a KRESZ szabályait megszegve, kis ívben kanyarodott.