Hétfőn dönt az Országgyűlés a magyar légtér megnyitásáról

Vágólapra másolva!
Megérkezett az amerikai felkérés a magyar részvételről a tervezett viszonttámadással kapcsolatban. A nemzetbiztonsági kabinet pénteki rendkívüli ülésén úgy döntött: támogatja az amerikai kérést, és azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy engedélyezze a magyar légtér megnyitását és a repülőterek használatát. Ma délelőtt az USA a NATO minden tagállamának elküldte kérését. A parlament hétfőn dönthet az ügyben. Várhatóan meglesz a kétharmados támogatottság, egyedül a MIÉP ellenzi a légtérhasználat engedélyezését.
Vágólapra másolva!

Hatpárti egyeztetés

Dávid Ibolya és Pokorni Zoltán

A döntés azért fontos, mert előfordulhat, hogy 2-3 órán belül kell dönteni a légtér megnyitásáról egy esetleges katonai akció esetén, és ennyi idő alatt nem lehet országgyűlési döntést hozni. A határozat arról szól, hogy a jelenlegi amerikai kérésben foglalt kereteken belül a kormány saját hatáskörben dönthet a légtér illetve a repülőterek megnyitásáról.

"Az USA nem a Washingtoni Szerződés 5. cikelyére hivatkozott kérésében, mivel ez Amerika önvédelmi akciója, és ebben kérnek kollektív segítséget" - mondta Martonyi. A külügymimniszter hozzátette: az Egyesült Államok valószínűleg egyedül indít hadjáratot, és a NATO tagállamaitól csak logisztikai segítséget kérnek majd. A felkéréssel kapcsolatban Martonyi János külügyminiszter úgy fogalmazott: nem arról van szó, hogy az amerikai repülőgépek azonnal át kívánnának repülni Magyarország felett, vagy késedelem nélkül itteni földi bázisokat akarnának igénybe venni. A miniszter szerint a kérés egyelőre elvi jellegű, nem konkrét akcióra vagy időpontra vonatkozik. Martonyi valószínűnek tartja, hogy a közép-európai légterekre nem is lesz szükség és nem hiszi, hogy a pozitív válasz esetén nőne Magyarország veszélyeztetettsége. Fodor Lajos vezérkari főnök elmondta: Magyarországon egyelőre nincs harckészültség.

Pintér, Orbán és Martonyi

Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte, hogy a szigorított biztonsági intézkedéseknél az egyik cél a láthatatlanság, azaz, hogy ne zavarja meg a hétköznapokat a fokozott készültség. A feladatok összehangolása az ORFK feladata, ők állnak kapcsolatban a vezérkarral, a határőrséggel és a katasztrófavédelemmel. Marad a különleges biztonsági védelem az amerikai és izraeli érdekeltségű épületeknél, valamint a magyar stratégiai fontosságű objektumoknál, olajfinomítóknál, erőműveknél. A határokon is szigorúbb marad az ellenőrzés és bevezetik a teljes regisztrációs rendszert, azaz minden ki- és belépőt feljegyeznek. Ehhez új gépekre van szükség, ami a belügyminiszter szerint jelentős kiadásokat jelent. A határátlépés azonban Pintér szerint nem lesz érzékelhetően lassabb.

Kapcsándi Dóra