Akár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat ifjabb Hegedűssel szemben

Vágólapra másolva!
Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es képviselő egy kerületi pártlapban megjelent cikke kapcsán könnyen lehet, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal által elrendelt nyomozás mellett akár egyházi fegyelmi eljárás is indulhat. A református zsinat elnöksége igeellenesnek, egyházához méltatlannak tartja az írás szövegét. A Debreceni Református Egyetem oktatói nyilatkozatban adtak hangot a kirekesztő és félrevezető gondolatokat tartalmazó írás elleni tiltakozásuknak.
Vágólapra másolva!

Igeellenesnek, a református hitvallással összeegyeztethetetlennek és egyházához méltatlannak tarja a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége ifjabb Hegedűs Lóránt lelkész, MIÉP-es képviselő az Ébresztő című kerületi lapban megjelent írását - tolmácsolta a Magyar Hírlapnak az elnökség véleményét a zsinat szóvivője, Csoma Áron. A hivatalos álláspont szerint hitvallás- és bibliaellenesnek tartott írás kapcsán Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi vezetője és Kálmán Attila főgondnok aláírásával az elnökség levélben szólította fel a Hegedűs Lóránt püspök által vezetett Duna-melléki egyházkerületet, vizsgálják ki az ügyet és "szíveskedjenek megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy hasonló, a Magyarországi Református Egyházat súlyosan kompromittáló kijelentések ne hangozhassanak el, és ne jelenjenek meg lelkipásztori szolgálatot végző személytől" - olvasható a levélben.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatói is a református egyház küldetésével ellentétesnek és bibliaellenesnek tartják ifjabb Hegedűs Lóránt lelkész, MIÉP-es képviselő írását - hangsúlyozta az intézmény rektorhelyettese. Fazakas Sándor lapunknak elmondta: az egyetem oktatói nyilatkozatban fejezték ki megdöbbenésüket és tiltakozásukat. Ebben kiemelték: a MIÉP színeiben politizáló református lelkész cikke kirekesztő, félrevezető gondolatokat tartalmaz és kimeríti az izgatás, uszítás és hitelrontás fogalmát. Amennyiben a református zsinat elnöksége kérésének eleget téve a Duna-melléki vezetők megteszik a szükséges lépéseket, elsőként azt kell tisztázni valóban ifjabb Hegedűs írta-e a cikket - mondta Fazakas Sándor. Ha ez bizonyítást nyer, a zsinat elnöksége első fokon egyházi fegyelmi eljárást indíthat ellene - tette hozzá.