TNS Modus: Tartja előnyét az MSZP, erősödnek a szabad demokraták

Vágólapra másolva!
A 36. heti legújabb eredmények szerint (melyek a 2001. augusztus 13-tól szeptember 9-ig megkérdezett 950 fő válaszaira alapulnak) megtartotta előnyét az MSZP a Fidesz-szel szemben. A négy hétre számított átlagok a legutóbb közölt adatokhoz képest néhány százaléknyi - hibahatárokon belüli - átrendeződéseket mutatnak: a szocialisták egy, míg a fiatal demokraták két százalékot veszítettek a biztos szavazó pártválasztók körében. Ennek eredményeképpen jelenleg az MSZP-re 45% szavazna, míg a fiatal demokratákra 39%. (Az adatfelvétel során még külön kérdezték a Fidesz és az MDF választási esélyeit.)
Vágólapra másolva!

Növekedtek tehát a kisebb támogatottságú pártok esélymutatói: a hetek óta tapasztalt viszonyokhoz képest 3%-kal több jutott a két nagy vetélkedő párton kívül a Parlamentbe jutásért küzdő pártoknak (a 32. hét óta 13%-ot mértek, most 16%-on osztoznak). Az "alsóházban" az erőviszonyok árnyalatnyi - hibahatárokon belüli - átrendeződését tapasztalhatjuk a múlt héten közölt adatokhoz képest: a MIÉP 2%-ot veszített, míg az SZDSZ ugyanennyit nyert. Ezzel a szabad demokraták 4%-on állnak (ők a "legerősebb kispárt"), míg a MIÉP visszaesett 2%-ra. Nem növelte a - külön mért - MDF potenciális szavazói bázisát: az adatok szerint hetek óta 2%-on állnak. Valamelyest erősödött ugyanakkor az FKGP (most 3% voksolna rá a biztos szavazó pártválasztók körében), de ugyanennyin áll a Munkáspárt is. Rendkívül szoros tehát továbbra is a kisebb támogatottságú pártok körében a verseny a bejutásért.

A pártszimpátia tekintetében sem tapasztalni lényegesebb átalakulásokat az egy héttel korábban közölt adatokhoz képest. Változatlanul a szocialisták a legnépszerűbbek - előnyük a Fidesz előtt továbbra is 6 pont a százfokú skálán (több mint tíz hete szignifikáns a két párt vizsgált mutatójának különbsége, a szocialisták jelenleg 53 ponton állnak, míg a fiatal demokraták 47 ponton). Abban a tekintetben sincs változás, hogy az SZDSZ a harmadik legnépszerűbb párt - bár egy ponttal csökkent rokonszenv-indexük (a legutóbbi adatok szerint 40 pont), így előnyük az MDF-fel szemben (amely esetében 39 pontot mértek,) már nem szignifikáns.

A kormány lakossági megítélése valamelyest javult: az összes megkérdezett körében egy ponttal növelni tudták elégedettségi mutatójukat (a felnőtt lakosság szerint 36 pont a százfokú skálán), míg a - megkérdezettek kb. harmadát kitevő - biztos szavazó pártválasztók esetében 42 pont, amely szintén egy ponttal magasabb a múlt héten közölt értéknél.

Ajánlat: