Az SZDSZ megnyitotta a Kossuth-évet

Vágólapra másolva!
Szombaton tartották annak az egy éven át tartó ünnepségsorozatnak a megnyitóját, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége rendez Kossuth Lajos születésének jövőre esedékes kétszázadik évfordulója alkalmából.
Vágólapra másolva!

Kossuth Lajos születésének jövőre esedékes kétszázadik évfordulója alkalmából a Szabad Demokraták Szövetsége egy éven át tartó ünnepségsorozatot rendez, melynek szombaton tartották a megnyitóját a budapesti Kossuth téren.

Az ünnepségen mondott beszédében Göncz Árpád, volt köztársasági elnök, a rendezvénysorozat fővédnöke felidézte 1848-1849 viharos eseményeit, történelmünk legnagyobb jelentőségű forradalmát, amelynek Kossuth előkészítője, eszmei megalapozója, s az azt követő szabadságharc vezetője volt. "Gondolkodásmódjának két alappillére volt: az első a nemzethűsége, amely minden magyarországi kérdés megoldásának középpontjába az ország önrendelkezésének, kormányzata függetlenségének kívánalmát állította. A második a szabadság parancsoló igénye... ami a gondolat, a szó szabadsága, a törvény előtti egyenlőség és az igazságos közteherviselés formájában válik valóra" - mondta a volt államfő.

Göncz Árpád utalt arra, hogy Kossuth volt a szellemi előkészítője az úgynevezett áprilisi törvényeknek, amelyek lehetővé tették Magyarország nemzeti függetlenségének, megújult jogrendjének, demokratikus államszerkezetének gyakorlati megalapozását.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy miért fontos a szabad demokratáknak Kossuth Lajos.

A politikus úgy fogalmazott: a liberálisok számára is létezik hagyomány, amely a szabadság érdekében a koronával, az egyház túlhatalmával és a kommunista elnyomással is szembeszállt.

Az egy esztendeig tartó ünnepségsorozat védnökei: Görgey Gábor, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Szacsvay László és Széchenyi Péter.

Korábban:

Az SZDSZ Kossuth-évet rendez