Három évet is kaphat a diákjait védő tanárnő

Vágólapra másolva!
A rendőrök és a tanárok ellen is vádemelést javasol a rendőrség a tavalyi budapesti iskolai összetűzés ügyében. A diákokat igazoltató rendőrrel került vitába egy tanárnő, meglökték, ő felpofozta a nyomozót, majd a rendőrök gázspray-vel lefújták, megbilincselték és földön fekve húzták, végül előállították.
Vágólapra másolva!

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala a rendőrök által megvert tanárnő, az iskola titkára és a két intézkedő civilruhás nyomozó ellen. A rendőrnek pofont adó tanárnőre várhat a legsúlyosabb büntetés: hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés címen emelhetnek vádat ellene. A tanárnő adatait eltitkoló iskolatitkár bűnpártolás, a két rendőr pedig szakszerűtlen intézkedés miatt kerülhet a bíróság elé.

2000 januárjában a rendőrök egy diákot keretek, akinek az anyja ellen nyomoztak csalás gyanújával. Az iskola igazgatója nem adta ki a diák adatait. A nyomozók erre az iskolából kijövő tanulókat kérdezgették, végül egy kislány lett nekik gyanús, hogy az ő anyjáról van szó. A tanárnő tiltakozott a gyerekek kikérdezése miatt, vitába keveredett a rendőrökkel, akik meglökték, mire ő felpofozta az egyik nyomozót. A rendőrök lefújták gázspray-vel, megbilincselték, majd a földre került pedagógust diákjai előtt szidták és végighúzták az úton. Később előállították a kerületi rendőrkapitányaságon.

Az iskolatitkár ellen is vádemelési javaslatot terjesztett be a Fővárosi Főügyészség, mert nem volt hajlandó megadni az inzultusba keveredett pedagógus adatait a rendőrségnek, ezért bűnpártolás címén kerülhet a vádlottak padjára. Az erőszakot is alkalmazó két rendőr a szakszerűtlen intézkedés miatt hivatali visszaéléssel felelhet a bíróságon. A vádemelésről a IV.-XV. kerületi ügyészség dönt.

Gönczöl Katalin, aki akkoriban az emberi jogok országgyűlési biztosa volt, azt állapította meg, hogy emberi jogaiban megsértették a tanárnőt. Az ombudsman álláspontja szerint a körözött személy felderítésére a rendőrök eljárása teljes egészében alkalmatlan volt. Az utcai igazoltatás önkényes elhatározáson alapult, és sértette a tanulóknak a személyes adatok védelméhez való jogát.

Tavaly márciusban Majtényi László adatvédelmi biztossal közösen megfogalmazott ajánlásukban felkérték az országos rendőrfőkapitányt: "gondoskodjon arról, hogy a rendőrök az igazoltatást - a törvényi előírásoknak megfelelően - a személyazonosság megállapítására végezzenek."

[origo]