[origo] itthon

100
90

Nem követett el zártörést Székelyt

MTI|2001. 10. 05., 10:51|Utolsó módosítás:2001. 10. 05., 11:03|

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentették a zártöréssel vádolt Székely Zoltán országgyűlési képviselőt. A volt kisgazda vesztegetési ügyét decemberben tárgyalják.

Jogerősen felmentette a zártörés minősített esetével vádolt Székely Zoltán országgyűlési képviselőt pénteken meghozott határozatában a Fővárosi Bíróság (FB) - mondta a tárgyalás után a védőügyvéd. Futó Barnabás közölte: az FB jóváhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) még 1999-ben hozott elsőfokú határozatát és a felmentő ítéletet bűncselekmény hiányában hozta meg.

Az esetet ismertetve elmondta: Székely Zoltán cégénél, a Székely-Vanrozo Kft.-nél 1995 márciusában tartott a társadalombiztosítás ellenőrzést és jelentős, 10 millió forintnál is több ki nem fizetett díjhátralékot találtak. Ezért a pénz behajtása érdekében lefoglalták a cég raktárkészletét.

Az ügyvéd beszámolója szerint azonban a végrehajtók a lefoglalásnál nem a tényleges raktárkészletet, hanem az előző év végi, azaz az 1994-es leltárt vették alapul, ami nem egyezett meg a valós állapottal. - Mivel az árukészlet ellenőrzésénél kiderült, hogy eltérések vannak a lefoglalt és a tényleges tételek között, ezért Székely Zoltán, mint a cég ügyvezetője ellen zártörés minősített esete miatt eljárás indult - tette hozzá.

Futó arról is szólt, hogy a PKKB nem jogerős ítélete után a Fővárosi Főügyészség fellebbezett és a határozat hatályon kívül helyezését kérte, amit most a bíróság elutasított. Futó Barnabás megjegyezte: a zártörés minősített esete két évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható.

A Fővárosi Bíróságon december 5-én kezdődik az egykori kisgazda honatya büntetőpere. Az ügyészség Székelyt kétrendbeli, hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja.

Az Országgyűlés október 17-én függesztette fel először, majd december 12-én másodszor Székely Zoltán képviselői mentelmi jogát. Székely előzetes letartóztatását idén április 26-án szüntette meg a Fővárosi Bíróság, azóta házi őrizetben tartják.

Korábban:

Székely Zoltán kétperceseket ír

December elején kezdődik Székely pere

(MTI)

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10