Vágólapra másolva!
A katasztrófavédelem eddig 2-2,5 millió forintot költött a lépfene-gyanús bejelentések kivizsgálására, noha csütörtök délelőttre, úgy tűnik, visszaesett a bejelentések száma. A Belügyminisztériumban két új szervet is létrehoztak, hogy jobban kezelhessék a helyzetet, illetve jobban informálhassák a közvéleményt.
Vágólapra másolva!

Fotó: [origo]

A szóvivő körülbelül 2-2,5 millió forintra teszi azt az összeget, amelyet eddig a lépfene-bejelentések kivizsgálására, a gyanús anyagok tárgyak begyűjtésére fordítottak.

Dobson Tibor elmondta, az eddigi vizsgálatok egy esetben sem hoztak pozitív eredményt, a bejelentések többségének szándékos, rosszindulatú tréfa volt az alapja, vagy pedig az emberek tájékozatlansága. Példaként hozta fel azt a szentendrei esetet, ahol a kárókelők azt hitték, hogy a légifényképeket készítő repülőgép hajtóművéből eltávozó égéstermék lépfene-baktériumot hordozó por. Az ilyen és ehhez hasonló félreértések elkerülésére és az állampolgárok bővebb tájékoztatására létrehoztak egy zöldszámot is (06-80-203-973), amelyen kérdéseken kívül bejelentést is lehet tenni az újabb esetekről.

Fotó: [origo]

A központban minden minisztérium képviselteti magát, és a rá eső feladatokat saját apparátusával végzi el. Ez a szerv csütörtök délelőtt már át is esett a főpróbán, mivel egy szimulációs gyakorlatot tartottak - mondta el a BM védelmi irodájának vezetője, Dsupin Ottó. A központ rendelkezésére biztosított adatbázis és informatikai eszközök - például egy nagyfelbontású digitális térkép - segítségével az ország egész területén képes figyelemmel kísérni illetve rögzíteni az adott helyzetet, utcára-házra lebontva.