Nem indokolt az antibiotikum szedése lépfene ellen Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az országos tisztifőorvos szerint nincs szükség Magyarországon és a környező államokban a lépfene elleni védőoltásra, és nem kell antibiotikumot sem szedni megelőzésképpen. Az elmúlt három napban 87 tárgyon vizsgálták meg a lépfene-baktérium esetleges jelenlétét, eddig nem találtak lépfene-kórokozót.
Vágólapra másolva!

"A Szent László Kórház felkeresése helyett elsőként háziorvosával ossza meg gyanúját az, aki úgy gondolja, hogy lépfene-baktériummal kerülhetett érintkezésbe" - mondta Lun Katalin országos tisztifőorvos csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Közölte: nem tartja indokoltnak antibiotikum felírását és szedését a lépfene betegség megelőzéseként. Hozzátette: Magyarországon és a környező államokban a lépfene elleni védőoltásra sincs szükség.

Az országos tisztifőorvos elmondta: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kijelölt laboratóriumában az utóbbi három napban összesen 87 tárgyon vizsgálták meg a lépfene-baktérium esetleges jelenlétét. Ezekből 71 minta már biztos, hogy nem tartalmaz fertőző anyagot, a többinél pedig az első gyorstesztet követő részletesebb elemzés után is minden bizonnyal negatív lesz az eredmény. Lun szerint az ország minden pontjáról érkező, vizsgálandó anyagok többnyire a címzettek vagy postások által gyanúsnak minősített levelek vagy csomagok.

Újságírói kérdésre Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója arra figyelmeztetett: aki gyanús tárgyat talál, ne fogdossa és ne rázogassa azt, hanem óvatosan, lehetőleg valamilyen fóliába csomagolva zárja el, mielőtt értesíti az illetékes hatóságokat. Melles szerint a védekezésben nagy jelentősége van a kéz- és az arcmosásnak, mert azzal a tárgyról testre került esetleges fertőző spórák száma az ártalmas mennyiség alá csökkenhet.