A Nyírő kórház elégtételt követel Mikolától

Vágólapra másolva!
A Nyírő Gyula Kórház szerint az egészségügyi miniszter valótlanságokat állított a kórházról a több embert halálba segítő F. Tímea esete kapcsán.
Vágólapra másolva!

A kórház szerint az intézmény jó hírnevét sértette meg az egészségügyi miniszter február 26-i és későbbi nyilatkozataival. A kereset szerint a Nyírő kórház ápolónője, a több ember halálba segítésével gyanúsított F. Tímea esete kapcsán elhangzott miniszteri értékelések és állítások valótlanságokat tartalmaztak, és hátrányosan mutatták be az intézményt, valamint dolgozóit a közvélemény előtt. Az ügy kirobbanásakor ugyanis Mikola volt az első, aki szinte mindenhol hangot adott felháborodásának.

A Nyírő kórház Mikola István eltiltását a további hasonló tartalmú nyilatkozatoktól, valamint nyílt elégtételre kötelezését kérte a bíróságtól. A Mikola Istvánnal szembeni kétmillió forintos nem vagyoni kártérítési igényétől a kórház a tárgyaláson elállt. Mikola István jogi képviselője a tárgyaláson leszögezte: a kórház jó hírnevének megsértése soha nem állt a miniszter szándékában, és szerinte nem is tette meg.

A fővárosi Nyírő Gyula Kórház Mikola Istvánnal szemben indított személyiségjogi perének pénteken megkezdett tárgyalását november 16-án folytatja a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Korábban:

Mikola meggondolta magát: mégsem tájékoztat a Nyírő kórházról