Elfogták az első euró-rablókat

Vágólapra másolva!
Törökország déli részén pénteken, hathetes nyomozás után elfogták az első eurórablás két feltételezett tettesét.
Vágólapra másolva!

Németországban szeptember 3-án kezdték meg a 2002. január 1-jétől érvénybe lépő euró bankjegyek és pénzérmék kiszállítását a több tízezernyi bankfiókba és takarékpénztárba, s a két férfi szeptember 6-án Giessenben rabolta ki az első szállítmányok egyikét. A német rendőrség hathetes nyomozás után a dél-törökországi Izmir városában bukkant rá a 35 éves elkövetőre és annak 25 éves cinkosára. A török kollégák azonnal őrizetbe vették őket.

A nevezetes rajtaütés az eurószállítások negyedik napján történt. A központi bankraktárból a hesseni Giessenbe tartó pénzszállító autót maga a sofőr rabolta ki: leütötte és megkötözte kísérőjét, majd a megadott helyen várakozó cinkosával együtt egy személykocsiba pakolta a furgon rakományát, a mintegy ötmillió márka értékű valutát.