Szigorítás-pártiak lettünk a lépfene-pánik miatt

Vágólapra másolva!
Egyetért Bárándy Péter, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára az ORFK kezdeményezésével, amely szerint ki kell terjeszteni a közveszéllyel való fenyegetés jelenlegi, akár két év börtönnel is szankcionálható határait. Szerinte az alkotmányossági helyzetet az adott közállapotokhoz kell viszonyítani. Az [origo] felmérése is azt támasztja alá, hogy Magyarországon a közhangulat pillanatnyilag szigorítás-párti, akár a szabdságjogok rovására is. Mások szerint viszont a rendőrség kezdeményezése beláthatatlan kövekezményekkel járhat.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azonban ez utóbbi esetekben tehetetlen, ugyanis egyelőre nem számít a köznyugalom megzavarásának az, ha valaki kihasználva a lépfenés esetek miatt riadalmat, szándékosan - ám konkrét fenyegetés nélkül - pánikot akar kelteni a híradásokból ismert módon: port ad fel a postán vagy egyéb úton.

Emiatt az ORFK kidolgozott egy javaslatot a Btk. kiegészítésére. A közveszéllyel való fenyegetés törvényi tényállását - például a bombariadó is ilyennek számít - kiegészítenék egy mondattal. Továbbá minősített esetek közé tartozna - azaz szigorúbb megítélés alá esne - az egészségre ártalmas biológiai vagy "egyéb kórokozóval" történő fenyegetés is.

Garamvölgyi László okfejtése szerint a kezdeményezés életbelépése után, a konkrét fenyegetést nem tartalmazó, ám a lépfene-fertőzés szimulálására alkalmas postai küldemények feladói ellen is indítható lenne eljárás, és adott esetben két évig terjedő börtönnel, közmunkával vagy pénzbírsággal büntethetnék őket. A rendőrség, ugyanis úgy ítéli meg, hogy a társadalom ingerküszöbe lejjebb csúszott, s egy egyszerű "poros" küldemény is alkalmas a köznyugalom megzavarására.

Bárándy Péter, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára egyetért a javaslattal abban az esetben, ha a delikvens célzatosan adja fel a küldeményt. Ugyanakkor a Btk. további módosítása nem szerencsés - mondta -, mert az eredeti joganyagra "már most sem ismerne rá az anyja". Ezzel együtt az ügyvéd szerint is közérdek fűződik a kiegészítéshez.

Más szakemberek azonban "a rendőrség szokásos hülyeségei" kategóriájába helyezték a kezdeményezést, tekintettel arra, hogy más módszerekkel is terjeszthető a baktérium, s annak jogszabályi követése beláthatatlan helyzetet eredményezhet. Alkotmányossági szempontból is kifogásolható a kiegészítés - jelezte egy, magát megnevezni nem kívánó jogász.

Az [origo] - nem reprezentatív, kizárólag az oldalon elhelyezett szavazásban részt venni akarók döntésére támaszkodó - felméréséből viszont az derül ki, hogy az emberek pillanatnyilag hajlamosabbak a szigorítások elfogadására, akár személyiségi jogaik rovására is. A válaszolók több mint kétharmada például nem bánná, ha adott esetben küldeményét a hatóságok ellenőriznék. Ugyanilyen eredményre jutott a héten egy csehországi felmérés is.

A szigorítás mellett érvelők úgy vélik, hogy a megszaporodott esetek miatt a valós esetektől veszik el a figyelmet a "tréfa-mesterek" szerte a világban. Belgiumban például, pénteken egy utazási iroda alkalmazottja "viccelte" meg kollégáit, ám derültsége miatt gyanússá vált, így nyakon csípték a rendőrök. A férfi akár 3 évi börtönre is számíthat. Franciaországban ezzel párhuzamosan elkaptak kilenc fenyegetőt, akik közül kettőt már el is ítéltek - néhány hetes elzárásra.

A lépfene miatti pánik volt jellemző a héten Magyarországon is. A leginkább Budapesten volt dolguk a katasztrófavédelem munkatársainak, ám szinte egyetlen város, így Székesfehérvár, Hódmezővásárhely, és Szeged sem maradt ki a riasztásokból. Pénteken Szolnokon riasztották többször is a katasztrófaelhárítás speciális egységeit, ám mindannyiszor szerencsés kimenetelű volt az ellenőrzés.

A fenyegetéssel egybekötött gyanús küldemények közül eddig egyetlen esetben találták meg a pánik-keltőt is. Az Országos Baleseti Intézetben az egyik alkalmazott akarta munkatársát megijeszteni, ám miután látta a pánikot, amelyet okozott, feladta magát.

Előfordult azonban, hogy elegendő volt egy, az arab országokból érkező egyszerű levél is, ahhoz, hogy riasszák a rendőrséget. Egy-egy bevetés benzinköltség nélkül 25 ezer forintba kerül. Ebben benne van többek között az egyszer használatos vegyvédelmi ruha ára és a többször használatos eszközök, valamint a helyszínek fertőtlenítése. A mostanra már több millió forintra rúgó költségeket az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság költségvetéséből fedezik.

Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön közölte: eddig négymillió forintba került a Fővárosi Önkormányzatnak a lépfene-gyanús küldemények ellenőrzése. Eddig minden esetben alaptalannak bizonyult a lépfene-gyanú.

A közügyek intézését egyelőre nem zavarta meg a pánik, bár egy országgyűlési képviselő, Horn Gyula volt miniszterelnök is kapott egy gyanús levelet, amit a rendőrök elszállítottak az ÁNTSZ-hez.

A nem lanyhuló pánik kihat a kulturális életre is: Kylie Minogue a korábbi tervekkel ellentétben október 22-én mégsem jön Magyarországra. A 33 éves énekesnő a kampányutat azért mondta le, mert a nevére címezve egy ismeretlen, fehér porral teli csomag érkezett.

Bohus Péter

Ajánlat: