Zárszámadás: a szerencsejátékról szóló részt kritizálták a legtöbben

Vágólapra másolva!
Pénteken zajlott az Országgyűlés előtt a 2000. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat, azaz a zárszámadás részletes vitája. A módosító javaslatok közül a legtöbb a szerencsejáték-törvény módosítását kifogásolja, de érkezett kifogás a többletbevételek elköltésével és az önkormányzatok kompenzálásával kapcsolatban is. Az alábbiakban a fontosabb módosító javaslatok közül olvashat néhányról.
Vágólapra másolva!

Bauer Tamás (SZDSZ) módosító javaslatában kivenné a törvényjavaslat szövegéből azt a részt, mely elfogadja, hogy a kormány mire költötte a többletbevételt. Bauer szerint ezzel legalizálnák a mérleghamisítást. Az ellenzék már többször úgy nyilatkozott, hogy csak a parlament hozzájárulásával lehetne dönteni a többletbevétel elköltéséről.

Lamperth Mónika, Pozsgai Balázs és Ecsődi László (MSZP) a többletbevételből az önkormányzatokat kompenzálná a vártnál magasabb infláció miatt. A képviselők az önkormányzatoknak járó támogatás 3 százalékát javasolják kompenzációként odaadni.

Sasvári Szilárd és Busi Lajos (Fidesz) javasolja, hogy 2001. december 31-ig engedje el az Országgyűlés az ALTEK Tégla és Cserépipari Kft. 21,3 millió forintos köztartozását.

Babák Mihály (Fidesz) azzal egészítené ki a törvényjavaslatot, hogy az Országgyűlés elengedi az MTV APEH-hel szembeni 1434,7 millió forintos köztartozását.

A szerencsejáték-törvény módosításával kapcsolatban számtalan módosító javaslat érkezett, például Keller Lászlótól (MSZP), Herényi Károlytól (MDF), Lentner Csabától (MIÉP) és Horváth Balázstól (MDF). Keller László a részletes vitában is kifogásolta, hogy a módosítást nem a zárszámadás keretében kellene végrehajtani. A kormány javaslata egy új szerencsejátékfajtát honosítana meg, ám a módosítókat benyújtó képviselők szerint a meglévő keretek elegendőek.

[origo]