<P>Negyvenhat lépfene-bejelentés - három gyanúsított</P>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok bejelentéseihez viszonyítva csökkent a lépfene riasztások száma, pénteken összesen 46 ilyen jellegű bejelentés érkezett. Eddig három embert találtak Magyarországon, akiről bebizonyosodott, hogy lépfenével fenyegetőztek.
Vágólapra másolva!

Dobson elmondta: megvizsgálták már azt a borítékot, amit Horn Gyula volt miniszterelnöknek csütörtökön küldtek. A vizsgálatok ez esetben is negatív eredményt mutattak.

Az ÁNTSZ Fővárosi Intézete fertőtlenítési osztályának ügyeletese elmondta: ők végzik a gyanús küldemények begyűjtését, eddig összesen 96 esetet regisztráltak. A már bevizsgált csomagok egyike sem tartalmazott ártalmas vagy fertőző anyagot.

Eddig három embert találtak Magyarországon, akiről bebizonyosodott, hogy lépfenével fenyegetőztek. Az Országos Baleseti és Traumatológiai Intézet személyzeti osztályának vezetője kapott egy gyanús borítékot. A BRFK-n az oktatási osztály két munkatársa, egy 48 és egy 49 éves nő akarta megtréfálni kolléganőjét.

Egy 13 éves újpesti kislány pedig osztálytársának küldött lisztet egy levélben. A kislány dühében küldte a borítékot, mert Állítólag a megfenyegetett korábban összetörte telefonját.