<P>Kiugrott a kórház ablakán egy fogoly</P>

Vágólapra másolva!
Egy női őrizetes kiugrott a Szent László kórház egyik emeleti erkélyéről. A kínai nő súlyos sérüléseket szenvedett, így másik kórházba szállították. Még nem tudni, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy menekülni akart.
Vágólapra másolva!

Kiugrott a Szent László kórház egyik emeleti erkélyéről a rendőrök által a kórteremben őrzött női őrizetes vasárnap este. A HavariaPress értesülései szerint a kínai nő, akit tegnap szállítottak át a kórházba, vasárnap egész nap rosszul volt, és kihasználva, hogy ismételt hányingere miatt a rendőrök levették róla a bilincset, egy hirtelen mozdulattal az ablaknál termett és az udvarra vetette magát. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, sérüléseit egy másik kórházban látják el. Egyelőre nem tudni, hogy tettével szökési kísérletként próbálkozott, vagy öngyilkos akart lenni. A nőt egyébként nemrégiben egy Práter utcai emberrablási ügy gyanúsítottjaként állították elő a Gyorskocsi utcába, ahonnan a kórházba került.