Nem vágják újra Az igazi vészhelyzetet

Vágólapra másolva!
Az Országos Traumatológiai Intézet szeretne néhány részt kivágatni a szerkesztőkkel Az igazi vészhelyzet című, a kórház életéről szóló dokumentumfilm-sorozatból. A szerkesztők nem hajlandóak kihagyni ezeket a részeket.
Vágólapra másolva!

Betegszállítás a traumatológián

A sorozat második része után, ami múlt héten volt látható, a műsor szerkesztői egy faxot kaptak, amely a filmből elhagyásra javasolt részek listáját tartalmazta mondatról-mondatra. Korábban a kórház akkori főigazgatója összesen két esetben kérte, hogy inkább hagyjanak ki egy-egy részt, mely a kórház felszereltségére vonatkozott, de amikor a szerkesztők erre azt válaszolták, hogy nem szeretnék kihagyni ezeket a mondatokat, hiszen pont a felszereltség ügyében kérték az ott dolgozók a nyilvánosság segítségét, a főigazgató nem ragaszkodott az érintett részek elhagyásához.

A dokumentumfilmet gyártó cég és a kórház szerződéskötésének ideje óta vezetőváltás történt az Országos Traumatológiai Intézet élén: március elsejével Renner Antal sebészprofesszort leváltották, helyére Kázmér Tibor került. A sorozat készítői még a korábbi igazgatónak, - aki leváltását követően továbbra is a kórházban dolgozik -, és a filmben szereplő orvosoknak mutatták meg a sorozat részeit. Hadas Krisztina, a műsor szerkesztő-riportere, az [origo]-nak elmondta, hogy nem gondoltak arra, hogy az új főigazgatóval is egyeztetniük kellene, mert a forgatási idő alatt végig a korábbi igazgatóval tartották a kapcsolatot, és úgy gondolták, hogy a jelenlegi és az ex-főigazgató egyeztet egymással. Emellett az új főigazgatónak látnia kellett a kórház és a műsorkészítők szerződését, amikor átvette a kórház vezetését.

Kázmér Tibor

Múlt héten a TV2, először úgy döntött, hogy szünetelteti a sorozat vetítését, később ezt visszavonták, viszont későbbi időpontra tették át: ezen a héten már fél tíz helyett éjjel negyed tizenkettőkor kerül adásba Az igazi vészhelyzet.

Tiefenthaler Eszter

Fotó: Barakonyi Szabolcs