Kiköltöztetik Egerből a romákat

Vágólapra másolva!
Eger város önkormányzati lakást vásárolt egy helyi roma családnak Ózdon. Az [origo] Eger önkormányzatánál megtudta: az eset nem egyedi, az elmúlt időben számos roma kapott támogatást ahhoz, hogy más helyekre költözzön.
Vágólapra másolva!

Eger város önkormányzata 2000. év elején lakást vásárolt egy egri roma testvérpárnak Ózdon. Berziné Szarka Ilona, az ózdi önkormányzati hivatal igazgatási ügyosztályának vezető helyettese elmondta, nem értik, hogy az egri önkormányzat miért így oldotta meg a saját problémáját. Bár a "költöztetés" jogszerűen történt, és a hivatalnak nincs kifogása a roma polgárok ellen, Ózdon inkább az eljárás módjával nem értenek egyet. Az esetre ugyanis csupán akkor derült fény, amikor a testvérpár bejelentette a lakcímét, hiszen az egri hatóságok hivatalosan nem jelezték a költözést az ózdi önkormányzatnak. Ózdon azt is furcsának tartják, hogy miért éppen egy olyan városba költöztették a családot, ahol egyébként is rengeteg segélyekre szoruló, munkanélküli emberről kell gondoskodniuk. Ózdon egyébként jelenleg 14000 roma származású él.

Az egri önkormányzat egyik munkatársa elmondta, hogy a mostani eset náluk nem egyedi. Az elmúlt időben számos roma kapott támogatást ahhoz, hogy más helyekre költözhessen. A tisztviselő szerint Ózdról viszont azért költöznek el az emberek, mert egyre több roma él ott. A város éppen ezért kap több állami támogatást, hogy az újonnan érkezőket el tudják látni. Az egri önkormányzat munkatársa azt is hozzátette, hogy ez a jelenség nemcsak Egerben tapasztalható, több más dunántúli és Budapest környéki város is így próbál megszabadulni a kisebbségektől.

A legtöbb egri romát a város környéki települések fogadják be. Barta Róbert bélapátfalvai polgármester elmondta, hogy a rendszerváltás óta rohamosan megnőtt a romák kiköltözése Egerből, mivel nem tudták fedezni a hirtelen megugrott rezsiköltségeket. Jelenleg a település lakosságának 15 százalékát teszik ki a romák. "Eger önkormányzata olyan összegű lelépési díjat fizet azoknak, akik leadnak egy önkormányzati lakást, amelyből Bélapátfalván könnyedén tudnak kisebb házakat vásárolni."

Bélapátfalván, ahol mindössze 3500 ember él, egyre nehezebb munkát találni. Nemrégiben zárt be az a cementgyár, amely 350 embernek adott munkát. A polgármester elmondta, hogy számos roma a szeméttelepen gyűjtött vasból él, de legtöbben, az önkormányzattól kapott különböző segélyekből tengődik.

A polgármester hozzátette, Bélapátfalva nem az egyetlen kistelepülés, amely ezekkel a gondokkal küszködik. Elmondása szerint az utóbbi időkben Bekölcén, Nagy-Visnyén, Kálon és Bükkszentmártonon is rohamosan növekedett a segélyekből élő roma családok száma.

[origo]