Bizonytalan a tűzoltók demonstrációja

Vágólapra másolva!
Fizetésemelést ígér a BM a tűzoltóknak a veszélyességi pótlék helyett, s ezzel az ajánlattal tárgyalóasztalhoz ültették a szerda óta tüntetéssel fenyegető szakszervezetet. A tűzoltók továbbra is ragaszkodnak az alanyi jogon járó pótlékhoz, míg a BM csak az órára elszámolt veszélyes helyzetek után fizetne.
Vágólapra másolva!

Változatlan a Belügyminisztérium (BM) álláspontja a tűzoltók veszélyességi pótlékáról. A tárca ezentúl sem kíván alanyi jogon pótlékot juttatni az irányítása alá tartozó szervezet dolgozóinak, hanem órára és napra pontosan lebontott elszámolás alapján azok kapnának veszélyességi pótlékot, akik valóban életüket, testi épségüket teszik kockára egy-egy mentési akcióban, legyen az tűzoltás, vagy árvízi mentés. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter mondta azon a tájékoztatón, ahol megjelentek a tűzoltóságot fenntartó önkormányzatok polgármesterei, a tűzoltóparancsnokok és a tűzoltószakszervezetek képviselői.

A miniszter arról beszélt, hogy 1998 óta a BM irányítása alá tartozó szolgálatok közül a Tűzoltóságnál történt a legjelentősebb bérfejlesztés, a legalacsonyabb végzettségű tűzoltó dolgozónak is átlagosan 40 ezer forinttal nőtt a fizetése a három év alatt. Sem a rendőrségnél, sem a határőrségnél nem volt ilyen arányú emelés - mondta. Hozzátette, hogy védőruhákra, járművekre, épületkorszerűsítésre a három év alatt 13 milliárd forintot költöttek.

Pintér a veszélyességi pótlékról azt mondta, hogy a fegyveres szervekről rendelkező törvényben nem szerepel az, hogy ezek munkatársait veszélyes munkakörben dolgozóknak kellene tekinteni. "Ezek az emberek erre esküdtek föl, erről szól a hivatásuk" - mondta. Más a helyzet a műszakpótlékokkal; a tűzoltók elmaradt éjszakai, hétvégi pótlékaira való összeget biztosította a minisztérium, eljuttatta minden önkormányzathoz, azt visszamenőleg is megkapják a tűzoltók. Bejelentette, hogy a műszakpótlékok kifizetését 2002. januárjától is biztosítja a BM.

A szakszervezet felhívására november 8-án a Kossuth téren a veszélyességi pótlék megvonása miatt demonstrációt terveznek a tűzoltók. Ezt Gálos Imre, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke jelentette be szerdán. A szervezet a közelmúltban beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek és semmisítsék meg azt a kormányrendeletet, amelyik kivette a tűzoltó foglalkozást a veszélyes foglalkozások közül. A mai miniszteri tájékoztató után az elnök az [origo]-nak azt mondta, hogy a demonstráció ígéretével nyomást kívántak gyakorolni a kormányra, hogy mihamarabb érdemi tárgyalások kezdődjenek, hiszen írásban benyújtott kérdéseikre nem érkezett válasz.

A tájékoztató után a Belügyminisztérium előcsarnokában Pintér Sándor és Gálos Imre kezet fogtak, és megegyeztek abban, hogy az elkövetkező napokban tárgyalásokat kezdenek a tűzoltók illetményrendszerének megváltoztatásáról. A miniszter azt mondta, a legfontosabb a tűzoltók, és minden más belügyi szolgálat munkatársainak fizetésemelése. Ha magasabb béreket tudnának adni a dolgozóknak, nem kellene a különböző pótlékokon vitázni. Ezzel Gálos Imre is egyetértett, hiszen a szakszervezet távlati célja is a fizetések minél magasabbra emelése, de hozzátette, hogy a szóban forgó, szerintük alkotmánysértő rendelet eltörléséről nem kívánnak lemondani. Minden további tárgyalásra készek, és a minisztériumi képviselőkkel a napokban folytatott megbeszéléstől függ, hogy megtartják-e az ígért tüntetést. Erről a szakszervezet demonstrációs bizottsága dönt, várhatóan kedden.