<P class="MsoNormal">Újra az ügyészségen a borsod megyei autópálya-ügy

Vágólapra másolva!
Augusztusban tett feljelentést Keller László szocialista képviselő az M3-as autópálya építése körüli visszaélések gyanúja miatt. Az ügyet idáig egymásnak adták át a hatóságok, az első érdemi lépés közel három hónap után a napokban történt: a borsod megyei rendőrség befejezte a feljelentéskiegészítést. Most ismét a borsodi ügyészséghez kerültek az akták.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két és fél hónapban - egészen mostanáig - a nyomozó hatóságok semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni az M3-as építése körüli korrupciós ügyben. Martosi György, a borsodi ügyészség szóvivője elmondta, hogy az ügyben a feljelentéskiegészítés a napokban fejeződött be, most ismét az ügyészségnél vannak az M3-as ügy dokumentumai. Várhatóan november elején döntik el, hogy elrendelik, vagy megtagadják a nyomozást.

A hivatalok hónapokon keresztül egymásnak adogatták az aktákat. Keller László képviselő (MSZP) augusztus 9-én tett feljelentést, mert szerinte az építkezésben részt vevő cégek nem megfelelő minőségben végezték a munkát, ráadásul több vállalkozás el nem végzett munkáért vett fel több százmillió forint állami pénzt - Keller gyanúja szerint.

A képviselő a Legfőbb Ügyészségnek címezte a feljelentést, a hivatal azonban öt nap gondolkodás után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez küldte át az aktákat. Innen még augusztus végén a BRFK-hoz küldték át az ügyet. A budapesti rendőrök több hétig pihentették az aktákat, majd szeptember végén érdemi eredmények nélkül visszaküldték a borsodi ügyészséghez. Itt a borsodi rendőrséget jelölték ki a további vizsgálódásokra.

[origo]

Korábban: