Vágólapra másolva!
Hivatalos tárgyalásokat kezd ma egymással a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) vezetése a két párt által meghatározott választási cél, a Fidesz-kormány leváltása érdekében.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésen az MSZP részéről Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és Kovács László pártelnök és Szili Katalin elnök-helyettes vesz részt, az SZDSZ-t Kuncze Gábor pártelnök, valamint Pető Iván és Fodor Gábor ügyvivő képviseli.

A pártok illetékesei már korábban közölték: választási együttműködés nem lesz napirenden, mivel mindkét párt önállóan indul a jövő évi országgyűlési választásokon.