Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a köztisztviselői eskü szövege miatt

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a köztisztviselői eskü gyakorlati alkalmazásában előforduló visszásságok miatt. Azért döntöttek így, mert Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szocialisták beadványára adott válaszában nem értett egyet azzal, hogy a köztisztviselői eskütétellel sérülhet az eskütevőnek a személyes adatai védelméhez fűződő joga.
Vágólapra másolva!

Az MSZP azt kifogásolja: az "Isten engem úgy segéljen!" mondat esetenként az írásos eskü szövegében is szerepel, és az aláírt dokumentumot csatolják a köztisztviselő személyi anyagához. Vastagh Pál volt igazságügy-miniszter, szocialista képviselő elmondta: az MSZP szerint ebből következtetni lehet arra, hogy az aláíró hívő, vagy nem hívő ember.

Lenkovics Barnabás válaszában közölte, hogy "a bármely kívülálló által levont következtetés csak a saját szubjektív értékítéletét, lelkiismereti meggyőződését tükrözi egyértelműen, mivel az eskütevő szubjektuma, valódi belső motivációja mindenki számára hozzáférhetetlen".

"Ha tehát bárki úgy véli, hogy az Isten engem úgy segéljen! szövegrész vallásos meggyőződést tükröz, az nem több és nem más, mint a saját meggyőződése, ami semmiféle bizonyító erővel nem bír az egyes eskütevők valóságos meggyőződése tekintetében" - áll Lenkovics válaszában.

Az MSZP-s politikus emlékeztetett arra, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény kimondja: az eskütétel dokumentálása során fontos adatvédelmi követelményeknek kell eleget tenni. Hozzátette, hogy az "Isten engem úgy segéljen!" kitétel nem tartozik szervesen az eskü szövegéhez, azt az eskütevő meggyőződése szerint, szóban teszi hozzá esküjéhez.

Donáth László képviselő szerint az állampolgári jogok biztosa nem jogi, hanem egyházinak, kulturálisnak minősíthető érveléssel válaszolt a szocialisták felvetésére. Szerinte az állam illetéktelen beavatkozása az "Isten engem úgy segéljen!" mondat beemelése az eskü szövegébe. Ezt az MSZP-s politikus E-típusú átvilágításnak, azaz az esküvel történő átvilágításnak tartja.