Előzetesben az olajos bűnbanda tíz gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték az olajlopással gyanúsított bűnbanda tíz tagját. Orgazdasággal, lopással gyanúsítják őket. Közöttük van Ferencsik Attila, az Energol Rt. volt vezetője is, akit 1999-ben három év két hónapra ítélte jogerősen a bíróság. A nyomozók szerint a gyanúsítottak rendszeresen nagyobb mennyiségű gázolajat loptak egy zalaegerszegi olajfinomító telepről. Tevékenységüket nyár óta figyeli a rendőrség, végül a hétvégén több mint 300 nyomozó az ország 28 pontján egyszerre indított, vizsgálatokat és házkutatásokat.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés elleni Igazgatósága pénteken nyomozást rendelt el jelentős értékre elkövetett lopás és más bűncselekmények elkövetése gyanújával T. Gyula és több társa ellen - tudta meg az [origo] hétfőn az ORFK sajtóosztályán. A nyomozók azt gyanítják, hogy a MOL Rt. zalaegerszegi olajfinomítójában dolgozó négy személy a telepről rendszeresen ellopott nagyobb mennyiségű gázolajat. A gyanúsítottak csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a tevékenységükkel. Az anyagot egyszerűen a telep egyik üres tárolójába vezették, majd onnan később bűntársaik segítségével juttatták ki és értékesítették. A nyomozók még nem göngyölítettek fel minden szálat, egyelőre nem ismernek mindenkit azok közül, akik megvásárolták az olajat. Az azonosított vásárlókat, akik szintén továbbadták az értékes anyagot, orgazdaság miatt vonja felelősségre a hatóság. Az ellopott anyagot a MOL tájékoztatása szerint tovább kellett finomítani, és csak ezután lehetett diesel üzemanyagként felhasználni illetve értékesíteni.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során, illetve a telep átvizsgálásakor tárgyi (számlák, jegyzetek, gázolaj szállításához szükséges eszközök) és személyi bizonyítékok születtek - írja az ORFK közleménye. A rendőrség nyár óta készül lecsapni a bűnbandára, ekkor szereztek tudomást a működésükről. Titkosszolgálati eszközöket is bevetve végül október végére sikerült elegendő anyagot gyűjteniük, hogy megindíthassák az akciót a csapat ellen. Az akcióban több mint 300 rendőr vett részt. A nyomozók az ország több pontján egyidőben, összesen 28 helyszínen kezdték meg a házkutatásokat, és előállításokat. A hatóság tíz személyt vett őrizetbe és tett előterjesztést a letartóztatásukra. Közülük többen tettek a hétvégén beismerő vallomást. A nyomozás tovább folytatódik, valószínűleg további letartóztatások is várhatók.

A gyanúsítottak között van Lakatos Csaba hajtó is, aki ellen öt éve gyilkossági kísérletet követtek el a lóversenypályán, illetve Ferencsik Attila, az Energol Rt. volt vezetője is. Ferencsiket önbíráskodás és személyi szabadság megsértése miatt 1999 - ban három év két hónapra ítélte jogerősen a Baranya Megyei Bíróság. Az Energol-ügyben milliárdos nagyságrendű adócsalás, illetve rossz minőségű kőolajtermékek forgalomba hozatala miatt nyomoztak korábban. Őrizetben van a Mol több alkalmazottja is.

A Fővárosi Bíróság sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság lopás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt hétfőn mind a tíz, eddig őrizetben levő személyt előzetes letartóztatásba helyezte. A végzés egy személlyel szemben jogerős. Az előzetes letartóztatások elrendelése bűnszövetségben, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás, illetve orgazdaság alapos gyanúja miatt történt. A bíróság indoklásul azt mondta, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a nyomozás megnehezítésének veszélye, két gyanúsított esetében pedig a bűnismétlés veszélye is.

Pintér András, az ügyben gyanúsított Ferencsik Attila ügyvédje az [origo]-nak elmondta, hogy hétfőn meghallgatták Ferencsik Attilát, és egyben hivatalosan elrendelték előzetes letartóztatását. Ferencsik a meghallgatáson ártatlannak vallotta magát. Ügyvédje szerint Ferencsik pénzt adott kölcsön Lakatos Csabának, de magáról az olajügyről semmit nem tud. Nem is ismeri a többi gyanúsítottat, akik a zalaegerszegi telep alkalmazottjai, és akiket azzal gyanúsítanak, hogy magát a lopást elkövették. Ferencsik Attilát orgazdasággal gyanúsítják. Ügyvéde tapasztalatai szerint most hosszú hetekig az ORFK fogdájában tartják majd védencét, további fejlemény az ügyben csak azután várható.