<P class="MsoNormal">Felállt az SZDSZ-kampánystáb

Vágólapra másolva!
A gazdaságpolitikára, az egészségügyre, az oktatásra és a korrupció elleni fellépésre fókuszál majd elsősorban az SZDSZ a választási hadjárat során. Ezt elősegítendő, megalakult a párt kampánystábja.
Vágólapra másolva!

Megalakult a Szabad Demokraták Szövetségének kampánystábja, amelynek fő feladata a jövő évi országgyűlési választásokra való felkészülés lesz - nyilatkozta a párt elnöke. Kuncze Gábor elmondta, hogy az ügyvivőkből álló szervezetet Horn Gábor irányítja. A testület további tagjai - a pártelnök mellett - Pető Iván, Magyar Bálint, Fodor Gábor. A kampánystáb a választási hadjárat politikai felügyeletét látja majd el.

A kampány során kiemelt hangsúlyt fektetnek a gazdaságpolitikára, az egészségügyre, a tanulás ösztönzésére és a korrupció elleni fellépésre - mondta az SZDSZ elnöke, aki hozzátette: még legalább 10-15 további témában kívánnak a választókhoz szólni. Kuncze Gábor megemlítette, hogy immár 150 választókerület esetében döntöttek arról, kit indítsanak a jövő évi választásokon. Az SZDSZ az egyéni jelöléseket novemberben le kívánja zárni, hogy ezután összeállíthassák a területi listákat. Az országos lista decemberre, vagy januárra készül el.