A panellakások negyede felújításra szorul a közeljövőben

Vágólapra másolva!
A következő 4-5 évben a több mint 509 ezer magyarországi panellakásból mintegy 112 ezer felújítása válik esedékessé - áll az Épületfenntartási K+F Alapítvány összeállításában. Egy panellakás teljes körű felújítása, korszerűsítése egymillió forintba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

A következő években jelentkező felújítási igény a jelenlegi pénzügyi ráfordítások sokszorosát igényli a magántulajdonosoktól, az önkormányzattól és az állami költségvetéstől is. Az alapítvány felhívja a figyelmet arra, hogy jelentős mértékben pontosítható lenne a forrásigény, ha a felújításra kerülő épületek átesnének egy diagnosztikai vizsgálaton. Ehhez azonban szükség van az ország összes városára kiterjedő épület-nyilvántartási rendszer létrehozására. A rendszer kialakításának költsége az alapítvány szerint néhány tízmillió forintba kerülhet, használatával azonban sok száz millió forint megtakarítás érhető el a pénzügyi fedezetek pontosabb ütemezése révén.

A jelenlegi, 4 milliót meghaladó lakásállomány mintegy 25 százaléka vályogház. A tégla és terméskőházak 54,2 százalékot tesznek ki, a panellakások aránya 12,6 százalék. A lakások 25 százalékában központi fűtésű rendszer működik, míg 75 százalékuk egyedi fűtésű.

A tulajdonforma szerint 6 százalék az állami, önkormányzati tulajdonú lakás, az otthonok 94 százaléka magántulajdonban van. A lakásállomány mintegy 42 százaléka 30 éves vagy annál fiatalabb. A 30 és 50 év közötti épületek aránya meghaladja a 25 százalékot.