Parancsnokaik fenyegetik a tűzoltókat

Vágólapra másolva!
Kevesebb résztvevőre számítanak a csütörtöki demonstráció szervezői. Több tűzoltólaktanyából ugyanis azt jelentették, hogy a parancsnokok akár elbocsátással is fenyegetőznek, csak beosztottjaik ne vegyenek részt a megmozduláson. A tűzoltók szerintük jogtalanul megvont veszélyességi pótlékuk miatt tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

Több helyről is érkezett visszajelzés, hogy a csütörtöki tűzoltó-demonstráción részt venni kívánókat parancsnokaik pszichikai nyomással arra akarják kényszeríteni, hogy ne vegyenek részt a megmozduláson - mondta el az [origo]-nak Gálos Imre a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője. Eddig országszerte körülbelül tíz állomásról jelezték a tűzoltók, hogy parancsnokaik megpróbálják megakadályozni részvételüket. A parancsnokok esetenként elbocsátással is fenyegetnek.

Gálos Imre elmondta, nem ért egyet a Belügyminisztérium (BM), álláspontjával. Korábban Lajtár József, a belügyminisztérium részéről azt közölte: nem érti, miért demonstrálnak a tűzoltók, holott szerinte a tárgyalásokon már csak egy lépésre voltak a megállapodástól, de a szakszervezetek mégsem folytatták a tárgyalásokat. Gálos Imre szerint a BM-től kapott írásbeli tájékoztatásban semmi pozitív jelzés nem volt a vitás kérdéssel kapcsolatban, és a parlament önkormányzati bizottságának múlt heti elutasító döntése miatt akadtak meg a tárgyalások.

A tűzoltók amiatt tiltakoznak, hogy a BM-mel kötött korábbi megállapodásuk ellenére, a minisztérium egy kormányrendelettel megszüntette az alanyi jogon járó veszélyességi pótlékot, így a tűzoltók körülbelül havi húszezer forinttól esnek el. A tűzoltók csütörtökön délben kezdik demonstrációjukat a budapseti Kossuth téren, ahol jelképesen eltemetik a vitatott kormányhatározatot, és négy napon át díszőrséget állnak a koporsó mellett.

[origo]

Korábban: