63 milliárdért ünnepelte az ország a millenniumot

Vágólapra másolva!
A kormány 63 milliárd forintot költött a millennium megünneplésére - derült ki az Országgyűlés millenniumi albizottságának záróülésén. A millenniumi kormánybiztosi hivatal munkája december végén fejeződik be.
Vágólapra másolva!

A tárca a millenniumi filmes programra 2,5 milliárd forintot költött, a Nemzeti Örökség Program keretében 900 nyertes pályázat között szintén 2,5 milliárd forint támogatást osztottak ki, kétoldalú kormányközi megállapodások révén pedig határon túli műemlékek felújítására 100 millió forintot különítettek el. Semjén Zsolt szólt arról is, hogy a millenniumi év folyamán több mint 30 országban zajlott magyar kulturális esemény, előadások, konferenciák, amelyekre mintegy 300 millió forintot fordítottak. A millenniumi beruházások célprogram keretében az NKÖM 11 milliárd forintot irányzott elő és biztosított az ünnepségsorozathoz közvetlenül kapcsolódó fejlesztésekre - jelezte a helyettes államtitkár.

Az ülésen meghallgatták Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos összegzését is, akinek kormánybiztosi tevékenysége, illetve az általa vezetett hivatal munkája december 31-én befejeződik. Nemeskürty elmondta: az év végén megjelenő emlékkönyvből, amelyben minden önkormányzat szerepel az általa vállaltakkal és teljesítettekkel, kiderül, hogy a magyar társadalom mennyit fordított a millenniumra.