Nem támogatják a médiatörvény módosítását

Vágólapra másolva!
Nem változik a közszolgálati médiumok felügyeletét ellátó kuratóriumok szabályozása. A képviselők által benyújtott különböző módosító indítványok egyike sem kapta meg a kellő támogatást az Országgyűlés kulturális bizottságában.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok és a MIÉP által támogatott javaslat azt indítványozta, hogy a kuratóriumi elnökségek összetételét az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) mintájára változtassák meg, azaz minden frakció egy-egy tagot delegáljon a plénumba.

Az MSZP ugyanakkor kétharmados többséggel megválasztott parlamenti biztosra bízná az intézmények felügyeletét. Balogh László MDF-es képviselő a koalíció javaslatát indokolva kifejtette, hogy a kormányoldal új törvényi helyzetet keresett, átérezve a csonka kuratóriumok által előidézett helyzetet. Javaslatuk pártpolitikától mentessé tenné a testületeket.

Az SZDSZ nemmel szavazott az előterjesztésekre. Pető Iván szerint akkor lenne támogatható a javaslat, ha a tagok szavazatainak értéke arányban állna az egyes pártok mandátumainak számával. Mindezt a MIÉP "kvázi ellenzéki" szerepére hivatkozva javasolják, mert hirdetetten és a gyakorlatban is a kormánypártok mellett szavaznak. Az MSZP által javasoltakat azért utasították el, mert ebben a ciklusban nincs reális esély a biztos megválasztására.

A MIÉP ugyanakkor elutasította Pető vádjait. Ugyanis csak akkor szavaznak a kormányoldallal, ha vele azonos álláspontot képviselnek - mondta Erkel Tibor, a párt delegáltja. Miután egyik javaslat sem kapta meg a kellő támogatást, azok nem kerülnek az Országgyűlés elé.