Bánk Attila negyedszer sem lett alelnök

Vágólapra másolva!
Immár negyedik alkalommal nem választják meg az Országgyűlés alelnökének Bánk Attilát, a kisgazda-frakció jelöltjét. Bánkot a koalíció támogatja, de az MSZP és az SZDSZ a szavazástól való távolmaradásával eddig mindig megakadályozta a kisgazda képviselő megválasztását.
Vágólapra másolva!

Ismét nem választották meg Bánk Attilát a parlament alelnökévé. Ez a negyedik alkalom, hogy a kisgazda képviselő nem nyeri el az Országgyűlés jóváhagyását az alelnöki posztra. Bánk jelölését sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja, a két ellenzéki párt képviselői át sem vették a szavazólapokat. Az Országgyűlésben mindössze 162 érvényes szavazat született, ebből 156 igen, 6 nem.

Az FKGP frakciója még az ülésszak elején zárta ki soraiból Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés alelnökét, aki ezzel elveszítette tisztségét is. Az FKGP-nek mint a négy legnagyobb frakció egyikének jár a jelölés joga a harmadik alelnöki tisztségre. Az FKGP frakcióvezetőjének álláspontja szerint még egyszer lehetne jelölni Bánkot a tisztségre, de erről még tárgyalnak a kisgazdák.

[origo]

Korábban:

Bánk megint nem lett alelnök
2001. november 6.