Az ORTT elmarasztalta Bayer trágárságát 

Vágólapra másolva!
Az ORTT panaszbizottsága elmarasztalta a Magyar ATV-t a három héttel ezelőtti pénteki Sajtóklubért, a Fiksz Rádiót pedig egy reakció nélkül hagyott szélsőséges vélemény elhangzásáért. A testület egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy esetleg büntetéseket rójon ki az érintett műsorszolgáltatókra.
Vágólapra másolva!

Az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa egyhangúlag megállapította, hogy a Fiksz Rádió egy, az idén, november 6-án sugárzott műsorában elmulasztott reagálni egy telefonáló véleményére, "amely vélemény kirívóan súlyos, trágár kifejezésekkel minősítette a Magyar Köztársaság igazságügy-miniszterét".

Emiatt az eljáró tanács közleményben hívta fel a műsorszolgáltató figyelmét, hogy a jövőben különösen ügyeljen az olyan helyzetek elkerülésére, amelyek során bizonyos emberekben vagy csoportokban felháborodást okozó vélemények hangzanak el, reagálás nélkül. Ezt úgy érhetik el, ha a a műsorvezető megfelelő módon és időben reagál - olvasható a közleményben.

Ezzel egyidőben a panaszbizottság foglalkozott a Magyar ATV, november 9-én sugárzott Sajtóklub című műsorában elhangzottakkal is. Emlékezetes, hogy ebben a műsorban Bayer Zsolt, a Duna Televízió kulturális-igazgatóhelyettese trágár módon minősített ellenzéki politikusokat.

Az eljáró tanács megállapítása szerint a műsorban elhangzott "egyes véleménynyilvánítási formák túlléptek a társadalomban általánosan elfogadott erkölcsi és etikai normákon". Ezért a tanács felhívja a műsorszolgáltató figyelmét, a jövőben ügyeljen arra: a műsorban elhangzó véleményekben ne szerepeljenek ilyen kirívóan súlyos sértő szavak.

Az [origo] meg szerette volna tudni, hogy az ORTT legfőbb testülete - amely komolyabb szankciókat is hozhat - kíván-e a jövőben foglalkozni ezekkel az ügyekkel, ám azt a tájékoztatást kaptuk, hogy előkészületben lévő témákról nem nyilatkoznak.

[origo]