<P class="MsoNormal">Halász János lehet Várhegyi utódja

Vágólapra másolva!
Várhegyi Attila már elhagyta a kulturális minisztériumot - mondta a kormányszóvivő az [origo]-nak. Megfelelő utódot még nem talált a miniszterelnök, így határozatlan ideig nem lesz betöltve az államtitkári poszt. Az MTI szerint azonban Halász János lesz az új államtitkár.
Vágólapra másolva!

Várhegyi Attila már nincs a minisztériumban - cáfolta Borókai Gábor kormányszóvivő az [origo] korábbi értesüléseit, mely szerint december végéig maradna az államtitkári posztján. Mivel a miniszterelnök még nem találta meg az utódját, ezért a poszt határozatlan ideig betöltetlen marad. Az MTI azonban úgy értesült, hogy Halász János lesz az új államtitkár.

Mint ismert, a kulturális tárca politikai államtitkára december 1-jei hatállyal mondott le, miután hanyag kezelés miatt a Budakörnyéki Bíróság bűnösnek találta, és 300 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta. Várhegyi az [origo]-nak elmondta, hogy egyelőre nem tudja, hogy ki lesz az utóda, és azt sem, pontosan mikor kell átadnia hivatalát.

Majd ha a kormányfő beterjeszti az új kulturális államtitkár-jelöltjét a köztársasági elnökhöz, akkor nevezik meg a nyilvánosság számára Várhegyi utódját - mondta Bórokai Gábor.

[origo]