Huszonnégymillió a határon túli diákok igazolványára

Vágólapra másolva!
Magyar társaikhoz hasonló igazolványokat kapnának a határon túli magyar diákok. Az igazolványok kiadására 24 millió forintot szán a kormány a költségvetésből. A keddi kabinetülésen arról is döntöttek, hogy a 2012-es olimpia megrendezésére, parlamenti támogató határozat alapján jelentkezik Magyarország.
Vágólapra másolva!

A kormány mai ülésén többek között határozott a határon túli magyar diákoknak nyújtandó kedvezményekről. A határozat szerint a határon túli diákok magyar társaikéhoz hasonló diákigazolványokat kapnának. A kedvezmények tekintetében a határon túli diákoknál is megkülönböztetnék a nappali, esti és levelező tagozaton tanulókat. Az igazolványok kiadására 24 millió forintot szánnak a költségvetésből.

A kormány arról is határozott, hogy a Magyarországra beutazóktól elvárt pénzmennyiséget csökkentik. Ez azt jelenti, hogy visszaállítják a régi rendszert - mondta a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor szóvivő -, azaz a beutazóknak immár nem ötezer, hanem ittartózkodásuk idejére, napi ezer forintot kell felmutatniuk a határon.

A 2012-es olimpia megrendezésére az országgyűlési képviselők támogató határozata alapján jelentkezik Magyarország.

[origo]