Kimazsolázzák a kórházak nyereséges részlegeit

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy Mikola István egészségügyi miniszter felszólította az önkormányzatokat, állítsanak le minden magánosítási kezdeményezést, a Népszava értesülései szerint sorra privatizálják a kórházak egyes, elsősorban nyereséges részlegeit. Egyes befektetők még kihasználják az utolsó lehetőséget a kórháztörvény elfogadása előtt, míg mások kivonulnak a magánosítás piacáról.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint sorra kap zöld utat a kórházak nyereségesen működő részlegeinek egyenkénti privatizációja. Annak ellenére, hogy Mikola István egészségügyi miniszter a szegedi egészségügyi átalakítás körüli botrányok után felkérte az önkormányzatokat: várjanak az átalakításokkal a készülő törvény elfogadásáig. Igaz: a tárca az önkormányzati törvény megsértése nélkül többet egyelőre nem is tehet.

Legutóbb éppen Debrecenben döntöttek úgy, magánkézbe adják az intézmény diagnosztikai osztályának működtetését. A Magyar Orvosi Kamara megyei vezetője, dr. Aranyosi János szerint a közgyűlés nemcsak a miniszteri kérés, de a testület állásfoglalása ellenére döntött a "kimazsolázás" mellett. - Igaz, a törvényi előírásnak részben eleget tettek, hiszen kikérték a szakmai kamara véleményét, de annak figyelembevétele nem történt meg - nyilatkozta a megyei vezető. - Egyelőre azt sem tudhatjuk, pontosan milyen formában, tulajdonosváltással vagy működtetés átadásával történik a változás, azt ugyanis üzleti titokként kezelik az érintettek.

A Magyar Orvosi Kamara elnökségének az ország több pontjáról is jelezték, hogy sorra születnek elfogadó döntések a kórházak privatizációjáról.

Kupcsulik Péter, az orvosi kamara vezetője szerint érezhetően megkezdődött, illetve folytatódik a kórházak "szétcibálása", attól függetlenül, hogy ez ellen a teljes szakma fellép.

Nyíregyházán, Miskolcon is folyik a kórház egyes részlegeinek magánosítása. Szegeden - jóllehet időközben kivonult a korábban sokak által bírált befektető, a FúzioMed Kft. - a polgármester továbbra is ragaszkodik a teljes szerkezetátalakításhoz a törvény parlamenti megszavazása előtt. Bartha László a helyi lapnak úgy nyilatkozott: a korábban remélt befektetők milliárdjai nélkül is átalakítja a betegellátást. A tervek szerint 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú társaság irányítja majd a város egészségügyét. A helyi ellenzéki képviselők továbbra is támadják az elképzeléseket. Újhelyi István szocialista képviselő szerint csaknem ugyanolyan veszélybe kerülhet így is az ellátórendszer, mintha a FúzioMed szerezte volna meg. A városi vezetés ugyanis jogszabály hiányában azt vonhat be a működtetésbe, akit akar.

- A hosszas huzavona, a viták mellett a készülő szabályozás legfrissebb tervezete is értelmetlenné teszi majd a befektetést - nyilatkozta lapunknak dr. Bozó Attila, a FúzioMed ügyvezetője. Úgy véli, a közhasznú forma miatt reménytelenné válik a profitszerzés, pedig ez kimondva-kimondatlanul minden tőkés vállalkozó célja. A befektetés hosszú távú megtérülése pedig kizárólag szakmai beruházóknak jelenthet üzletet, akik ha profitot nem is, de legalább piacot nyertek volna. Ezt azonban lehetetlenné teszi a tervezet, mivel minden egészségügyben érdekelt cég tulajdonlását kizárja - mondta Bozó.

A szaktárca álláspontja szerint egyenlőre valóban nem tudnak mit tenni a nyereséges részlegek "kimazsolázása", a helyi döntések ellen - nyilatkozta lapunknak Ivády Vilmos, a minisztérium helyettes államtitkára. - Miután a törvény elfogadása után a mostani tulajdonosi, illetve működtetési változásokon visszamenőleg nem változtathat már a jogszabály, a befektetők még most igyekeznek tulajdonrészhez jutni. Így a most folyó privatizációval bármilyen cég (egészségügyben érdekelt is) egy egyszerű szerződéssel - amelyhez még az önkormányzat beleegyezése sem kell - átveheti akármelyik kórházi részleg működtetését. A későbbiekben legfeljebb arra lesz mód, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésekkel korlátozzuk a lehetőségeket: azaz az OEP megteheti majd, hogy nem köt adott vállalkozókkal szerződést.

Korábban:

Mikola: az egészségügyben sohasem lesz kánaán