Kosztolányiról és Riglerről később dönt a mentelmi bizottság

Vágólapra másolva!
A mentelmi bizottság két fideszes képviselő - Kosztolányi Dénes és Rigler Zoltán ügyében elhalasztotta döntését. A bizottság elnöke szerint mindkét ügyben további információkra van szükség.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága állásfoglalásának kialakítása előtt meg kívánja tekinteni annak a tévéműsornak a kazettáját, amelyre hivatkozva Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt jelentette fel Kosztolányi Dénes fideszes országgyűlési képviselőt - közölte Isépy Tamás. A bizottság fideszes elnöke : a testületnek nem tiszte vizsgálni a tényállás valódiságát, de ebben az ügyben állásfoglalása kialakításához szükséges, hogy kiderüljön, a képviselő a műsorban mit és milyen összefüggésben nyilatkozott.

A bizottság elfogadta a Rigler Zoltán (Fidesz) összeférhetetlenségi ügyét vizsgáló albizottság javaslatát, mely szerint további iratok megismerésére van szükség, ezért határozati javaslat-tervezetét csak a következő ülésre terjeszti be. Rigler Zoltán ellen Világosi Gábor (SZDSZ) kezdeményezett összeférhetetlenségi eljárást, mert szerinte a fideszes képviselő munkája során szerzett információk alapján juthatott többségi tulajdonhoz egy cégnél.

Kosztolányi Dénes közölte: nem emlékszik arra, hogy a szóban forgó tévéműsorban III/III-as ügynöknek titulálta-e Horváth Jenőt, de azt tudja, hogy az ügyvédi kamara elnöke és a kamara nem ért egyet az általa szorgalmazott javaslattal, mely szerint módosítani kell az ügyvédségről szóló törvényt. A fideszes politikus szerint a jogszabályban le kellene szögezni: az ügyvéd előélete alapján is lehet a közbizalomra érdemtelen.