Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió az utóbbi években folyamatos költségvetési támogatásokban részesült, miközben gazdasági helyzete egyre romlott. Egy ez idáig be nem jelentett 3,5 milliárdos állami támogatáshoz is jutott a Magyar Televízió az állami tulajdonú Postabankon keresztül.
Vágólapra másolva!

Az MTV köztartozásainak egy részét, mintegy 9,5 milliárd forintot az Országgyűlés még az előző évben elengedett, az idén 4,2 milliárdos bevétele származott két Bojtár utcai ingatlan értékesítéséből, amelyet az ÁPV Rt. vásárolt meg, miután tavaly már megvett egy másik ingatlancsomagot is a köztévétől. Alig kezdődött el az őszi, parlamenti ülésszak, s kiderült, a köztévé újabb köztartozásokat halmozott fel, amelyből 1,4 milliárdot az Országgyűlés újból elengedett, majd a zárszámadásból ismét 12,5 milliárdos költségvetési támogatásban részesítette az immáron csőd szélén álló intézményt. Mint arról hétfőn beszámoltunk, egy ez idáig be nem jelentett 3,5 milliárdos állami támogatáshoz is jutott a Magyar Televízió az állami tulajdonú Postabankon keresztül, miután a köztévé a tv2-től várt koncessziós díját faktoráltatta a nyár végén. Ennek lényege, hogy a tv2-től a jövőben várt, mintegy 5 milliárd forintos koncessziós díjának egy részét - 3 milliárd forintot - hitelként a köztévé felvette a Postabanktól.

A faktorálás ténye ugyanakkor hivatalosan is megjelent, amikor Sasvári Szilárd, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a zárszámadáshoz benyújtott módosító indítványában, amely alapján az MTV 12,5 milliárdos újabb költségvetési támogatáshoz jutott, a kérvény indoklásában azt írta: az MTV Rt. már értékesítette jelentősebb ingatlanait, reklámbevételei jelentősen csökkentek, várható koncessziós díját pedig faktorálta. Így nem maradt egyéb bevételi forrás, amiből finanszírozhatná működését, ezért az Országgyűlés segítségére van szüksége. Kérdésünkre Bakó Lajos, a kuratórium elnöke üzleti titokra hivatkozva azonban továbbra sem nyilatkozott az ügyben. Annyit mondott csupán: az ügy folyamatban van.

Ennél többet Mendreczky Károly sem mond. Keller László szocialista képviselő az Országgyűlés hetekben tartott költségvetési bizottságának ülésén rákérdezett a faktorálásra, amelyre az MTV elnök úgy válaszolt: nem tudja, hogy a képviselő pontosan mire gondol, de ha ugyanarra gondolnak, akkor az ügy folyamatban van. A két állami pénzből működő intézmény közötti pénzügyi mozgásról ennél többet lapunk megkeresésére sem a köztévé, sem a Postabank nem kívánt nyilatkozni.

Titkolt postabanki hitel az MTV-nek