Nem tárgyalhat a parlament Orbán felelősségéről

Vágólapra másolva!
Nem tárgyalhatja a parlament a miniszterelnök felelősségéről szóló ellenzéki indítványt. Az ellenzék szerint a Torgyán József vezette FVM-nél történt visszaélésekért Orbán Viktort is felelősség terheli. Az ügyrendi bizottság csütörtökön azonban úgy döntött, az erről szóló határozati javaslat házszabály-ellenes, ezért nem vehető tárgysorozatba. A szocialisták szerint viszont a bizottság döntésének indoklása vitatható, ezért valószínűleg újra benyújtják a javaslatot.
Vágólapra másolva!

A testület 9 igen szavazattal 2 nem ellenében hozta meg állásfoglalását, amelyre Áder János, az Országgyűlés elnöke kérte fel a bizottságot. A döntés értelmében a határozati javaslat nem vehető tárgysorozatba.

A testület azzal indokolta az indítvány házszabály-ellenességét, hogy a javaslat melléklete egy jelentés, amelyet a miniszterelnök felelősségét vizsgáló ellenzéki képviselői munkacsoport készített, a házszabály értelmében viszont országgyűlési képviselő nem terjeszthet elő jelentést, csak a kormány vagy a bizottságok - közölte az MTI.

Keller László (MSZP), a jelentés egyik készítője elkésett az ülésről, így a testület előtt nem tudta kifejteni véleményét a kérdésről. A képviselő az [origo]-nak azt mondta: szerinte a mai döntés és Áder János korábbi eljárása nevezhető házszabály-ellenesnek.

A szocialista képviselő szerint mivel határozati javaslatot és nem ajánlást nyújtottak be, szabályosan jártak el. Országgyűlési képviselő ugyanis egyedül is benyújthat határozati javaslatot, nem csak bizottságok. Így az már mellékes körülmény, hogy a javaslat mellé csatolt ajánlást kik készítették - Keller szerint.

Szocialista képviselők már Áder János házelnök korábbi, az üggyel kapcsolatos eljárását is kifogásolták. A házelnök ugyanis házszabály-ellenesnek tartotta a határozati javaslatot, ezért nem küldte ki azt a képviselőknek. Áder végül az ügyrendi bizottságot kérte fel arra, döntse el, szabályos volt-e a javaslat.

A javaslat szövegét eddig csak az ügyrendi bizottság tagjai ismerhették meg, a többi képviselő nem. Keller ezért azt tervezi, hogy kiküldi a többi képviselőnek is javaslata szövegét. Szerinte a bizottság csak úgy dönthetett volna, ha a tagok ismerik frakciójuk álláspontját az ügyben.

Az MTI tudósítása szerint a bizottság állást foglalt az MSZP-frakció kérésére egy Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett szocialista levél kapcsán is. A testület 8 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy Orbán Viktor nem sértette meg a házszabályt akkor, amikor a szocialisták egyik kérdésének megválaszolására Stumpf István kancelláriaminisztert kérte fel. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ugyanakkor a 15 napos határidőt 4 nappal túllépve, késedelmesen válaszolt.

Keller László és Tóth András (MSZP) október 31-én intézett kérdést Orbán Viktorhoz: engedélyezi-e, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke a hivatal által végzett vizsgálatok egyes megállapításairól tájékoztassa az Országgyűlés képviselőjét.

A testület 8 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy bizottsági önálló indítványként benyújt egy házszabály-módosítási javaslatot. Ez az előterjesztés az Országgyűlés Hivatalával kapcsolatos pontosításokat tartalmaz, célja, hogy a házszabályt összhangba hozza a költségvetési törvényekkel.