Eredménytelen szembesítés a Székely-ügyben

Vágólapra másolva!
Eredménytelenül zárult Székely Zoltán és Balla Dániel, a vesztegetési ügy koronatanújának szembesítése. Székely továbbra is tagadta, hogy pénzt követelt volna Ballától. Kiderült az is, hogy használhatatlan a perdöntőnek szánt titkos hangfelvételek egy része, amelyeken a vádlott és a koronatanú a kenőpénzről beszél. Székely kérte szabadlábra helyezését, a bíró azonban ezt elutasította.
Vágólapra másolva!

Szembesítették Székely Zoltánt és az ellene folyó büntetőeljárás koronatanúját, Balla Dánielt pénteken a Fővárosi Bíróságon. A szembesítés eredménytelennek bizonyult, mivel mindketten kitartottak korábbi állításaik mellett. Balla a pénteki tárgyaláson tett vallomásában elmondta, hogy a vádlott harmincmillió forintot követelt tőle, később azonban már megelégedett volna húszmillióval is. Székely mindezt ismételten tagadta.

Balla Dániel építési vállalkozóként érdekelt volt egy szigethalmi csatornázási ügyben. Székely Zoltán az Országgyűlés környezetvédelmi bizottság csatornaberuházásokat ellenőrző albizottságának elnöke volt a kérdéses időszakban. Tisztségénél fogva befolyással rendelkezett az államilag támogatott csatornaépítésekre kiírt pályázati pénzek szétosztásában. Balla szerint visszaélt befolyásával.

Furcsaságok a koronatanú vallomásában

Balla a bíróság előtt állította, hogy miután megnyerte a szigethalmi csatornázási pályázatot, Székely Zoltán megtámadta a pályázatot. A megismételt pályázaton is Balla cége nyert. Székely ezek után közös ismerősük, Molnár László volt kisgazda képviselő közvetítésével azt üzente a vállalkozónak: adjon neki 30 millió forintot, vagy a 640 millió forintos beruházás munkálatainak felét engedje át az általa megjelölt cégnek, a Csőszer Rt.-nek. Különben tovább kellemetlenkedik.

Balla erre nem volt hajlandó, azt kérte Székelytől, hogy ajánljon másik céget. A vádlott ekkor a Penta Kft.-t ajánlotta. A koronatanú látszólag elfogadta az újabb ajánlatot, tárgyalni kezdett a vállalkozás vezetőjével. Közben személyes találkozót kért Székelytől, hogy tisztázzák, mi a probléma. A találkozón a vádlott megismételte korábbi követeléseit. Közölte, ha Balla elfogadja a feltételeit, a későbbiekben tagja lehet egy "kedvezményezett klubnak" és részt vehet nagy haszonnal kecsegtető állami beruházásokban. Ha nem fizet, akkor viszont tönkreteszi Balla cégét - ígérte a koronatanú vallomása szerint Székely.

A vállalkozó látszólag megállapodott a Székely által javasolt kft.-vel, aláírtak egy együttműködési szándéknyilatkozatot. Mivel azonban ezután Balla nem kötött szerződést a céggel, Székely tovább fenyegetőzött. A tanú beszámolója szerint egy újabb, 2000. augusztusi személyes találkozójukon Székely említette, hogy megelégszik 20 millióval. Ekkor hangzott el az a kijelentés, hogy az egymilliót nevezzék "dokumentációnak". (Nem dokumentumnak.) Székely az állításokat a Ballával történt szembesítésekor tagadta, kitartott korábbi, bírósági vallomása mellett. A vádlott amellett is kitartott, hogy "dokumentumról" volt szó, nem "dokumentációról".

A koronatanú később felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. Ezek után még kétszer találkozott személyesen a vádlottal, mindegyik beszélgetését lehallgatták. Kiderült azonban, hogy a vallomás mellett perdöntőnek szánt hangfelvételek rosszul sikerültek, egy részük használhatatlan.

A Gellért téri találkozóról is másképp számolt be a tanú, mint szerdai vallomásában Székely. Azt mondta, Székely kérte tőle a 20 millió forintot, amit elvitt neki. A képviselő mindvégig tudta, hogy pénz van a táskában - állította Balla.

A bíró rámutatott Balla vallomásának néhány furcsaságára. E szerint Székely tudta, hogy 20 milliót kap a vállalkozótól, mégis elfelejtkezett - a vállalkozó állítása szerint is - a találkozóról. Mikor Balla emlékeztette rá, először egy ügyvédi irodát javasolt a kenőpénz átadásának színhelyéül. Emellett a bíró azon is csodálkozott, hogy Balla nem adta oda a pénzestáskát a képviselőnek, amikor találkoztak. Elcipelte egészen Székely autójáig, majd betette az ülésre.

Székely barátja a legfontosabb kérdésre nem emlékezett

Tanúként hallgatták meg Molnár László volt kisgazda, jelenleg független képviselőt is, Székely barátját. Eleinte ő közvetített a vádlott és a koronatanú között. Vallomásában azt mondta, a vállalkozó kérte meg, hogy szervezzen meg egy találkozót Székellyel. Balla viszont azt mondta, Székely kereste meg őt először. Egy másik, kulcsfontosságú kérdésben azonban Ballának adott igazat Molnár. Székely ugyanis azt mondta, Molnár is tudott arról, hogy Balla terhelő bizonyítékokat ígért neki politikusokról. Molnár erre nem emlékezett.

Székely Zoltán a tárgyalás során kérte a bíróságot, hogy helyezzék szabadlábra, mivel előzetes letartóztatásának oka - az összebeszélés veszélye - már nem áll fenn, hiszen a legfontosabb szembesítéseken és tanúvallomásokon már túl vannak. A bíróság nem fogadta el az érvelést, és elutasította Székely kérését. A volt kisgazda képviselő tehát továbbra is fogságban marad.

Székely Zoltánt kétrendbeli hivatali vesztegetéssel vádolja a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint 2000. október 12-én tetten érték a budapesti Gellért téren, amikor Ballától kenőpénzt vett át.

Komáromi Gergely

Korábban:

Székely: A "dokumentum" nem egymillót jelent