Milliárdokkal tartoznak a kórházak a gyógyszerekért

Vágólapra másolva!
A Gyógyszer-Nagykereskedők Szövetségének elnöke közölte szeretnék megkapni a pénzüket az átadott készítményekért. A gyógyszerszállítóknak nincs hatásuk a kórházakban használt készítmények áraira- mondta a szövetség elnöke.
Vágólapra másolva!

A hazai gyógyszer-nagykereskedők továbbra is a kórházak szállítói akarnak maradni, de szeretnék az intézményektől a pénzüket is megkapni az átadott készítményekért - mondta Szabó Ferenc, a
Gyógyszer-Nagykereskedők Szövetségének elnöke pénteken. Szabó Ferenc elmondta: a kórházak gyógyszer-nagykereskedőkkel szembeni tartozása az év végére - kamatokkal együtt - várhatóan 2,9 milliárd forint lesz.

A szakmai szövetség elnöke közölte: a kórházak 42-43 milliárd forintos idei gyógyszer-költségéhez képest nem tűnik magasnak a szállítókkal szembeni tartozás, de onnan megközelítve már tetemes az adósság, hogy a nagykereskedők árrésből adódó éves bevétele összesen 2 milliárd forint. Szabó Ferenc, utalva az egészségügyi miniszter állítására, elmondta: Mikola István véleményével szemben a gyógyszerszállítóknak nincs hatásuk a kórházakban használt készítmények áraira. Ugyanakkor az átlagosan 5,5 százalékos árrésből eredő jövedelmük éppen elegendő a nagykereskedő cégek működési költségeire.

Rácz Jenő, a Magyar Kórház Szövetség elnökségi tagja elmondta: a kórházak gyógyszerköltsége az idén 124 százalékkal növekedett az előző évihez képest, miközben az intézmények dologi kiadásokra fordítható pénzügyi kerete a tavalyi maradt. Rácz Jenő közölte: a szövetség kérdőívére választ adó 124 intézmény összesen 10 milliárd forinttal tartozik különböző szállítóinak.

Rácz Jenő szerint az adósságokkal küzdő kórházak nem merik megtenni, hogy az élelmiszerszállítóknak ne fizessenek, így azt a megoldást választják, hogy a kifejezetten egészségügyi piacból élő gyógyszerkereskedőknek maradnak adósak.