Mínuszban a bírósági költségvetés

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Mintegy 4 milliárd forintos hiánnyal indul a bírósági fejezet jövő évi költségvetési éve -hangzott el Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalvezetőjének tegnapi sajtótájékoztatóján. Ebből az összegből valamivel több mint kétmilliárd forint kifizetésére ígéretet kapott az OIT, így a maradék másfél milliárdot kell saját forrásából kigazdálkodnia. A hiány egyébként olyan tételekből adódik, amelyeket jogszabályi előírások miatt kell kifizetnie az OIT-nek, ám a kormány a költségvetésben ezekkel nem számolt. Jövőre a bírák személyi juttatásaira fordítható összeg több mint 3,5 milliárd forintot igényelne még. A tavalyi 8,25 százalékos illetményalap emeléséhez majdnem egymillió forint hiányzik, az idei minimálbér-emeléshez 60 millió, a jövő évi, 50 ezer forintos minimálbérhez pedig 112 millió forint kellene. A társadalombiztosítási járulékok csupán kétszázalékos csökkentése pedig 350 millió forintot igényelne. Az idei bírói illetményalap emeléséhez 283 millióra van szükség. Mindezzel kapcsolatban Zanathy tegnap úgy fogalmazott: nagyon fegyelmezett és költséghatékony gazdálkodás elé néznek a bíróságok.

A jövő évi költségvetésben a dologi kiadásokra 600 millió forinttal jut kevesebb, mint az idén.