Frontális ütközés a fővárosban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Súlyos közlekedési baleset történt Budapesten, az I. kerületben hétfőn este. A Hegyalja út felvezető szakaszán két személygépkocsi frontálisan ütközött, melynek következtében három személyt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül. A sérülteket a mentők a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.