Kedden dönt a rendőrség Medgyessyről

Vágólapra másolva!
Az ígértekkel ellentétben csak kedden dönt az Országos Rendőr-főkapitányság arról, hogy elrendeli-e Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ellen a nyomozást. A volt pénzügyminiszter ellen vesztegetés és hivatali befolyással való üzérkedés miatt tettek feljelentést többen.
Vágólapra másolva!

Az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint nem ma, hanem csak kedden hoznak döntést arról, hogy elrendelik-e Medgyessy Péter ellen a nyomozást. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy erről már hétfőn megszületik a határozat. A rendőrség nem indokolta késlekedését.

Három személy azért tett feljelentést a szocialisták miniszterelnök-jelöltje ellen, mert nyilvánosságra került egy szerződés. Az okirat szerint Medgyessy cége 100 ezer dollárt kapott azért, hogy a befektető érdekében járjon el a főváros V. kerületének MSZP-s frakcióájánál a Gresham-palota ügyében.

[origo]