A rendőrök titokban figyelik a pénzszállítókat

Vágólapra másolva!
Nyílt és titkos megelőző intézkedéseket vezettek be a rendőrök az év elején megszaporodott pénzszállító-rablások miatt. Megállapodásuk értelmében akár tudtuk nélkül is figyelemmel kísérhetik a rendőrök a pénzszállítókat.
Vágólapra másolva!

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az ilyen típusú bűncselekmények száma országosan is növekedést mutat a tavalyi évhez képest, viszont itt is megfigyelhető, hogy az év első felében jóval több ilyen eset volt, mint később. Tavaly 6, idén 13 esetben támadtak meg pénzszállítókat - mondta el az [origo]-nak kedden Osztoics Zoltán őrnagy, az ORFK rablási szakkoordinátora. A két év alatti összesen 19 esetből 8-at már felderítettek, 4-5 esetnek jól halad a vizsgálata.

A rablások megelőzésének hatékonyságát nagyban növeli az a megállapodás, amelyet nyáron írtak alá a rendőrök és a pénzszállítók. A rendőrök nyílt és titkos megelőző intézkedéseket hoztak, felmérték azokat a helyeket, ahol jelentős pénzösszegek kerülnek átadásra. A megállapodás alapján a pénzszállító autókat és a pénzátadó helyeket megfigyelés alatt tartják, akár a pénzszállítók tudta nélkül is.

Civil ruhás nyomozók szúrópróbaszerűen követik a pénzszállító autókat, és figyelik a kocsik körüli gyanús személyeket, mozgást. A bűnüldözők a pénzszállítókat is figyelik: szabályosan látják-e el feladataikat. Erre azért is van szükség, mert több esetben felmerült annak a gyanúja, hogy a pénzszállítók elleni rablásokban tevékeny részt vállaltak maguk a pénz őrzésével megbízott személyek.

A rendőrök a megfigyelésekről utólag mindig tájékoztatják a pénzszállító cégeket.

[origo]