Az MSZP szerint törvénytelenül lett tanár egy fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
Azzal vádolja Hörcsik Richárd fideszes képviselőt az MSZP, hogy egyetemi tanárrá történő kinevezése jogszabály-ellenesen történt. Bazsa György szerint párthovatartozása miatt válhatott egyetemi tanárrá a képviselő, hiszen a feltételeket csak két évvel kinevezése után teljesíti. A fideszes honatya cáfolta a szocialista képviselő felvetését.
Vágólapra másolva!

Hörcsik Richárd fideszes képviselő úgy lett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára két és fél éve, hogy nem felelt meg a jogszabályban előírt összes feltételnek. Ennek ellenére Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter (jelenleg a Fidesz elnöke) előterjesztette a köztársasági elnöknek a kinevezési kérelmet - állítja Bazsa György szocialista képviselő. A legfőbb közjogi méltóság 1999. július 1-i hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki Hörcsik Richárdot.

Bazsa György szerint Pokorni törvénytelenül, a köztársasági elnököt is megtévesztve cselekedett. A törvény ugyanis feltételként írja elő, hogy a kinevezéshez habilitációs előadásokat kell tartania, és doktori fokozatot kell felmutatnia a jelöltnek.

Az elmaradt előadásokat a fideszes képviselő csak a napokban tartja meg. (Ezeken a habilitációs fórumokon győződnek meg az egyetem illetékesei arról, hogy megfelelő oktatói képességekkel és elegendő tudományos felkészültséggel rendelkezik-e a tanáraspiráns).

A habilitációs előadások sikerétől függően és a doktori cím megszerzése után lehet csak valaki egyetemi tanár. Igaz, egyházi intézményeknél a törvény mentességet ad, ám csak abban az esetben, ha az egyetem erről külön is rendelkezik - mondta Bazsa György. Ilyesmi azonban nem szerepel a hittudományi egyetem szabályai között, sőt tételesen előírja feltételként a szaktárgyi habilitációt.

Megkeresésünkre Hörcsik Richárd azzal hárította el a nyilatkozatot, hogy csak az előadás-sorozat után ad választ a szocialista képviselő felvetéseire. Később azonban nyilatkozatot adott ki, amit az MTI közölt.

A közleményben Hörcsik Richárd cáfolta Bazsa György kijelentéseit. Állítása szerint megkapta azt a mentességet, amelyet a felsőoktatási törvény 1998-as módosítása tesz lehetővé. E szerint egyetemi tanárrá felterjeszthető, aki három éven belül leteszi a habitációt. Ez a mentesség 2002 nyarán jár le, a képviselő a jövő hétig megtartja előadásait.

Az Országgyűlés honlapján Hörcsik Richárdról kiderül, hogy egyetemi diplomával, kandidátusi fokozattal rendelkezik. Angol nyelven felsőfokú, oroszul alapfokú, míg latinul társalgási szinten beszél.

Bohus Péter