Ma is ülésezik a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány pénteki ülésén a családi gazdaságok létrehozásának és fejlesztésének gyorsítása érdekében szükséges intézkedésekről tárgyal. Emellett várhatóan elfogadják a koraszülöttek mentésének országos rendszerével kapcsolatos előterjesztést.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény elfogadása és a földtörvény módosítása után a kormány új agrárhitelezési rendszert vezet be, valamint megalkotja a családi gazdaságokról szóló rendeletet. Ezáltal létrejön a családi gazdaság mint jogi kategória, ezzel egy kedvezőbb gazdálkodási formát kínálnak a kis- és középbirtokosoknak, majd a rendelet megszületése után a tervek szerint a kormány meghirdeti az új agrárhitelezési rendszert. Ezzel elsősorban a magánbirtokosok, de a jogi személyiségű társaságok számára is elérhetővé válnak jelentős összegű, hosszú lejáratú mezőgazdasági hitelek.

A koraszülöttek mentésének országos rendszerével kapcsolatos előterjesztés szerint egy kiemelten közhasznú alapítvány látná el a feladatot az Országos Mentőszolgálattal együttműködve. Idén 70 millió forint kell az alapító vagyonhoz, míg a jövő évben 300 millió forint működési költséget szükséges biztosítani az alapítvány számára.